Felemás döntést hozott a Getty Múzeum
2006. november 29. 11:00
Olaszországban csalódást okozott és felháborodást keltett, hogy a New York-i Getty Múzeum az évek óta vita tárgyát képező 52 antik műkincsből csak 26 darabot hajlandó visszaszolgáltatni.
Korábban
Egyelőre nem tér haza |
A római kulturális minisztérium "meglepetésének és csalódottságának" adott hangot, a La Repubblica című napilap csütörtökön egyenesen "pofonról" írt. Francesco Rutelli olasz kulturális miniszter a közelmúltban "komoly következményeket" helyezett kilátásba, és "kulturális embargót" is elképzelhetőnek tartott arra az esetre, ha nem születik megállapodás a tárgyalásokon. (A kulturális embargó az olasz lapok szerint azt jelenti, hogy amerikai múzeumok egy ideig nem számíthatnak kölcsönadományokra az olasz gyűjteményekből.)
Mindemellett Rómában már egy éve per folyik Marion True, a Múzeum egykori kurátora ellen, akit azzal vádolnak, hogy évtizedeken át római, etruszk és görög műkincseket vásárolt, jóllehet tudta, hogy azok illegális olaszországi ásatások során kerültek elő. Tettestársát, egyben a botrányos ügy fővádlottját, Giacomo Medicit tavaly nyáron fogták perbe és ítélték 10 éves szabadság vesztésre, de a letartóztatások köre ezzel még nem zárult be. Mások mellett a Vatikán, a New York-i Metropolitan Múzeum, a Bostoni Szépművészeti Múzeum és a londoni Sotheby's aukciósház is magyarázkodni kényszerül, hogy miként jutott hozzá nagyértékű antik ritkaságokhoz. Ismerje meg az ügy részleteit is!
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap