A hiteleshelytől a közjegyzőig: 825 éves írásbeliség

A hiteleshelyek hivatali funkciói

A 11-12. századi Magyarországon ki-ki szóban intézte ügyes-bajos dolgait, s ha később vita támadt, az ügyletnél jelen lévő tanúk emlékezetére hagyatkoztak. Ez a rendszer természetes korlátai ellenére is működőképesnek bizonyult. Jellegzetes alakja e szóbeli ügyintézésnek a poroszló, egy személyben a bíróság határozatainak végrehajtója és ugyanakkor a hiteles tanú is. A bíróság állandó alkalmazottja.

Hunyadi János kormányzó adománylevele

A 12-13. század fordulójától kezdve fokozatosan szokássá vált az írás bizonyító erejének igénybevétele. Az írásbeliség iránt újonnan feltámadó társadalmi igényeket egyedül az egyház elégíthette ki. Az egyháznak volt erkölcsi tekintélye, és az egyháziak tudtak írni és oklevelet szerkeszteni. És az egyház intézményei az ország egész területén fellelhetők voltak. A székes- és társaskáptalanok, majd egyes szerzetesrendek konventjei a hozzájuk forduló felek kérésére közhitelre számot tartó oklevelet állítottak ki. Ezért ún. hiteleshelynek számítottak.

Tekintélyüket növelte, hogy csakhamar a királyi hatalom és annak helyi képviselői is a hiteleshelyekhez fordultak, ha valamely ügyben közhitelű tanúbizonyságra volt szükségük. A hiteleshelyek így fokozatosan kiszorították a hivatali ügyintézésből az írásbeliség előtti korszak jellegzetes alakját, a poroszlót. A poroszló helyébe a hiteleshelyi megbízott lépett: ő "hivatalos tanúja" volt valamely, a hatóság kirendelt embere által lefolytatott eljárásnak.

Kiadványaikat a hiteleshelyek gondosan őrizték teljes szövegű másodpéldányok vagy tartalmi kivonatok formájában, és hamar megjelent az a szokás is, hogy magánszemélyek a hiteleshelyek őrizetére bízták a saját okleveleiket. A hiteleshelyek a 19. századig működtek, és levéltáraik pótolhatatlan információtömeget tartalmaztak a korábbi időszakok birtokügyeiről.

1. A királyi kancellária kialakulása az udvarban
2. A hiteleshelyek hivatali funkciói