Tévésorozat készül Mátyás királyról
2006. augusztus 11. 08:30
Mátyás király ifjúkoráról forgat háromrészes ifjúsági tévéfilmet Cselényi László. A rendező - a Duna Televízió elnöke - nem a történelmi hűségre törekszik, inkább az uralkodó királlyá választása körüli éveinek meseszerű feldolgozására - írta a Magyar Hírlap.
Borbála egy fa árnyékában cigarettázik félúton a Buzogány-torony és a Lovagterem között, ami történelmietlen húzás, és nemcsak a dohánytermék miatt. 1457-et írunk, neki tehát semmi keresnivalója nem lenne még a budai Várban. A Lovagterem egyik sarkában - rövid átszerelés után a király hálószobájává alakul - Mátyás éppen Rozgonyi Sebestyént, a Hunyadiak hű elkötelezettjét fogadja. Widder Kristóf, akit tíz éve még Udvaros Dorottya kisfiaként láthattunk Szabó Ildikó Csajok című filmjében, most méltóságos, ifjú királyt alakít. Nem is igazán merek a Rozgonyi uramat helyettesítő kamera mellé állni. Míg a jelenet forog, Lass Beát faggatom a szerepéről, ő egy későbbi jelenetben kerül sorra.
Ha a Mátyás, a sosemvolt királyfi című film készítői hűek lennének a történelemhez, Borbála, vagyis Mátyás törvénytelen gyermekének, Corvin Jánosnak az édesanyja még Prágában múlatná az időt. A király `polgári` származású szeretője a kutatások szerint csak 1470-ben, III. Frigyes császár bécsi udvarában ismerte meg a uralkodót. A filmben viszont főszerepet kapott, hiszen a fiatal király nemcsak a kódexeket forgatta örömmel. A dicsőséges tettekre törekvő uralkodó `a harc mezején se felejt el ölelni`, ahogy kortársa, Janus Pannonius pécsi püspök írta róla epigrammájában. A film sem a tragikus sorsú, királlyá érett Mátyásról szól, hanem a játékos, hősszerelmes ifjúról. Mátyást prágai fogsága, bátyjának meggyilkolása érlelte férfivá, de nem felejtett el - hacsak nem Borbála társaságában - gyermeknek maradni.
A háromrészes sorozatot, amelyben a fiatal főszereplők mellett olyan neves színészek szerepelnek, mint Tóth Ildikó (Szilágyi Erzsébet), Hollósi Frigyes (Rozgonyi Sebestyén), Mácsai Pál (Podjebrád György), Dengyel Iván (Garai nádor) vagy épp Koncz Gábor és Végvári Tamás, legkorábban november végén láthatjuk előbb a Magyar Televízió, majd a Duna Televízió műsorán.
A cikk a Magyar Hírlapban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap