Vencel cseh király gyilkosság áldozata lesz
2004. szeptember 13. 12:06
II. Vencel cseh király fiaként 1289. október 6-án született. III. András magyar király halála után a magyar főurak egy része apját, II. Vencelt választotta királynak, de ő fiát, III. Vencelt ajánlotta maga helyett, s a magyar sorban I. Vencelt 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott László néven királlyá is koronázták. Az ifjú Vencel egyébként az utolsó Árpád-házi király leányának, Erzsébet hercegnőnek volt a jegyese. Vencelék trónigénye azon nyugodott, hogy Vencel anyja, Kunigunda IV. Béla magyar király unokája volt. VIII. Bonifác pápa viszont az Anjoukat igyekezett trónra segíteni, s Károly Róbertet támogatta. Hamar kettészakadt az ország; egyik része Vencelt - illetve Lászlót -, a másik pedig Károlyt ismerte el urának. (Károly Róbertet már korábban, Vencel előtt magyar királlyá koronázták.) Miután Károly helyzete megszilárdult, Vencelt apja hazavitte Csehországba, s magukkal vitték a koronát is. Csakhamar meghalt apja, így 1305 nyarán III. Vencel néven a cseh trónra került. Még az év őszén ünnepélyesen lemondott a magyar trónról - illetve jogát Ottó bajor hercegre ruházta -, sőt a III. András leányával kötött eljegyzését is felbontotta. Tettét motiválta, hogy apja halálával a lengyel koronára vonatkozó igényt is örökölte, azt azonban belátta, hogy cseh királyként magyar és lengyel király is nem lehet. Alig egy évig uralkodott a csehek felett, amikor 1306. augusztus 4-én meggyilkolták. 17 évet élt, utódja nem született, így vele kihalt a Premysl-ház is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap