Őrült uralkodók

Megszületett George Leigh Mallory brit hegymászó

2004. szeptember 13. 12:06

Lelkész fia volt, Cambridge-ben tanult. Egy tanára 18 évesen vitte el az Alpokba, ahol megmászták a Mont Blanc-t és a Monte Rosát is. Foglalkoztatta a zene, festészet és színjátszás is. Kapcsolatba került a művészek és írók Bloomsbury-csoportjával, ennek tagja volt Virginia Woolf és Lytton Strachey is. Emellett igen jó érzéke volt a legmegfelelőbb útvonal kiválasztásához. Teljesen megbízott magában, ennek eredménye egy esés lett, amelynek következményeit egész életében érezte a bokájában. 1910-ben tanári állást vállalt, tanítványait, köztük Robert Graves-t, a hegyekbe vitte túrákra. Baloldali liberális volt, a nők szavazati jogáért, az ír önigazgatásért emelt szót. 1916-17-ben egy évet a francia fronton töltött, majd rossz bokája miatt hazaküldték. Még 1914-ben megnősült, három gyermeke született. 1919-ben értesült róla, hogy a britek az Everest felderítésére készülnek - úgy érezte, ebből nem maradhat ki. Ekkor már a legnagyobb brit alpinistának tartották. Amikor megkérdezték, miért akarja megmászni az Everestet, ezt válaszolta: Azért, mert ott van. 1921-ben és 1922-ben is részt vett a Mount Everest megközelítésének felderítésére szervezett expedíciókban. Ezután előadókörúton vett részt az Egyesült Államokban, majd történelemtanári állást vállat Cambridge-ben. A harmadik úton Mallory volt az egyetlen, aki az előző két expedícióban részt vett. Június 4-én Teddy Norton 8574 m-re jutott, ez addigi rekord volt. Mallory a 8168 m-en fekvő VI. táborból indult, s azért választotta Andrew Irvine-t partneréül, mert kiválóan értett az oxigénpalackhoz. Noell Odell 7924 m-ig követte őket, és egyszer meg is pillantotta a két hegymászót, amint felfelé haladtak. Két nap múlva ismét felment egyedül a VI. táborba, s miután mindent érintetlenül talált, tudta, hogy társai elpusztultak. A későbbi évtizedekben csak egy-egy nyomot találtak róluk. 1975-ben egy kínai hegymászó 8229 m-en talált egy `régi angol halottat`, s erről beszámolt az expedíció japán vezetőjének. Másnap a kínai egy szakadékba zuhant és meghalt, ezért a rejtély nem oldódott meg. 1999. május 1-jén a Mallory és Irvine felkutatására szerveződött expedíció tagja, Conrad Anker találta meg Mallory tetemét az Everesten, 8229 m magasban. A Mount Everest feltárása, 1921 és az Ostrom a Mount Everest ellen, 1922 című könyvek jelenős részét Mallory írta. Utolsó útjáról Noel Odell a Harc a Mount Everestért kötetben emlékezik meg.

2019. nyár: Őrült uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!