Deák feliratot intéz az uralkodóhoz
2004. szeptember 13. 12:06
Az októberi diploma alapján határozza el januárban a bécsi kormány a magyar országgyűlés összehívását, amelynek feladata Ausztria és Magyarország viszonyának rendezése. A diplomában azonban elutasította, csak míg a Határozati Párt (Teleki László, majd annak öngyilkossága után Tisza Kálmán vezetésével) tárgyalni sem kívánt az uralkodóval, s ezért álláspontját határozatba foglalta volna, a mérsékeltebb Felirati Párt (Deák Ferenc vezetésével) fenn akarta tartani a szokásos érintkezési formát és illő feliratban kifejteni ragaszkodását a 48-as törvényekhez. Hiába jutott többségre Deák felfogása, Bécsben már azt sem gondolták komolyan, amit a diploma ajánlott.
A diploma kedvezőtlen fogadtatását látva, kemény politikai irányzat jutott uralomra. Schmerling lett az államminiszter, aki bizonyos alkotmányos reformokkal gondolta az általános politikai válságot megoldani, de anélkül, hogy Magyarország különleges helyzetének teret engedett volna. A bécsi politika megmerevedése csak még indokoltabbá tette az országgyűlés ragaszkodását 48-hoz, amit ismét csak Deák fogalmazott meg: "Az ország alkotmányos szabadsága nem olyan sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk, hitünkre bízta a nemzet annak hű megőrzését, s mi felelősek vagyunk a haza s önlelkiismeretünk előtt. Bármi történjék, ragaszkodunk a nemzet jogaihoz - mondotta Deák -, mert amit erő és hatalom elvész, azt idő és kedvező szerencse visszahozhatják; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges." Az országgyűlés ebben egyhangúlag támogatta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap