Oroszország is elszakad a Szovjetuniótól
2004. szeptember 13. 12:06
Az orosz parlament 1990. június 12-én kikiáltotta az ország függetlenségét,
a Szovjetuniótól való elszakadást. Az orosz államiság alapjait a keleti szláv törzsek összefogása teremtette meg a 7-9. század
folyamán. A novgorodi dinasztiaalapító varég zsoldosvezér, Rurik egyik utóda, Oleg 882-ben
elfoglalta Kijevet is, s az ún. Kijevi Rusz (melyből az ország későbbi elnevezése is származik)
kelet-európai nagyhatalommá lett. A kereszténységet Vlagyimir nagyfejedelem vette fel 988-ban. A
12. század közepétől a feudális széttagoltság és a külső hódítások időszaka (tatárjárás)
következett. Kijevvel szemben az északibb Moszkva került centrális helyzetbe: a 15. századtól
innen indult ki az új központi hatalom megteremtése. III. Iván beházasodott a bizánci császári
családba, használni kezdte a cári címet, s a "harmadik Róma" uralkodójaként minden ortodox
védelmezőjének tekintette magát.
1598-ban kihalt a Rurik-dinasztia, majd 1613-tól bő 300 évre a
Romanovok következtek: politikai cselszövéssel, háborúkkal, hódításokkal és szerződésekkel ők
építették ki azt a hatalmas birodalmat, amely nagyságából fakadó erejénél fogva világpolitikai
tényező lett, az egyes területek közti óriási fejlettségbeli különbségek, s az időnként
fellángoló modernizálódási törekvések kudarca ellenére. 1917-ben véget ért a cárok uralma, ám az
Oroszország vezette birodalom nemcsak fennmaradt, de gyarapodott is immár egy új ideológia, a
szocializmus-kommunizmus jegyében, amely újabb, rettentő áldozatokat követelő kísérletet tett a
történelmi elmaradottság felszámolására. A végkifejlet ismeretes: az 1922. december 27-én
létrehozott Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, a Szovjetunió 1991 decemberére
látványosan szétesett. Az orosz parlament 1990. június 12-én kikiáltotta az ország
függetlenségét, a Szovjetuniótól való elszakadást. 1991. december 25-én Oroszországi Szovjet
Szövetségi Szocialista Köztársaságról Orosz(országi) Föderációra változtatták a hivatalos
elnevezését. Ezután Moszkva vezetésével jött létre a volt szovjet utódállamot tömörítő Független
Államok Közössége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap