2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

110 éve ünnepelték a magyar honfoglalás millenniumát

2006. június 8. 11:45

Ünnepségek a vihar árnyékában

Május 2-án díszelőadás volt az Operaházban, másnap hálaadó mise a Mátyás templomban, este tűzijáték a Gellérthegyen. 4-én avatták fel a Műcsarnokot, 5-én a király 17 ezer katona díszszemléjét tekintette meg a Vérmezőn. 6-án az ország méltóságai és katonai díszegységek a királyi palotából a Mátyás templomba vitték a Szent Koronát, másnap Ferenc József elhelyezte a palota új szárnyának alapkövét.

Millenáris hódolat Benczúr Gyula festményén

Június 8-án a 89 törvényhatóság és az Országgyűlés lovasbandériumai
a Várba, majd a koronát követve az épülő Országházhoz vonultak, a már kész kupolateremben közös ülést tartott a főrendiház és képviselőház, Gyulai Pál felolvasta "a honalapítás évezredes emlékét" megörökítő két törvényt. A koronát visszavitték a várba, s a képviselők hódolatukat fejezték ki az uralkodó előtt. A törvény szerint: a király és a nemzet közti bizalom szilárd alapja "annak az áldásos összhangnak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi".

A vásár bejárata

A millennium csillogása sok bajt elfedett
: bár 1867-ben sokan vitatták a Monarchia fennmaradását, a hosszú béke örök életűnek mutatta. A kiegyezés utat nyitott a tőkés fejlődés előtt, de merev politikai rendszere nem tudott az új igényekhez igazodni, a piac összetartó erői s a fejlődés által erősített nemzetiségi törekvések közt ellentmondás feszült. A nemzetiségek helyzetével a magyar közjog nem foglalkozott, csak egyéni jogokat ismert. A horvát önkormányzat a többi nép számára vágyálom, nekik viszont kevés volt: perszonáluniót követeltek. A román sérelmeket rögzítő Memorandumot Bécs 1894-ben elutasította, szerzői ellen a magyar kormány sajtópert indított.

A Kossuth 1894-es temetése körüli viták a magyar nemesség és a dinasztia közti feszültséget érzékeltették. Az 1895-ben hivatalba lépett Bánffy-kormány a közvéleményt a Béccsel szembeni behódolásért magyarosítással és soviniszta fellépéssel kárpótolta. A millenniumi konjunktúrát Pesten munkás-, vidéken aratósztrájkok követték, az 1896. őszi választási botrányok túltettek a korábbiakon. Míg a külvilágban a nagyhatalmak összecsapása érett, a Monarchia a nagyhatalmi státus látszatát őrizte.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár