Az egyháztörténet 18-19. századi forrásai a dunántúli megyei levéltárakban
2006. március 21. 18:40 Gőzsy Zoltán
A somi plébános esete
A település lakói azonban egészen más szempontú vallomást tettek a vármegyénél. Ebből kiderül, hogy ők a plébános és nemesi származású Bosnyák Erzsébet közötti viszonyt sérelmezték. Az említett Bosnyák Erzsébet további sorsát egy családi anyagban található iratból ismerjük. Esete jól példázza a felekezetek közötti XVIII. századi viszonyokat. Bosnyák elhagyta a települést, és elszegődött Véssey Mihályhoz, aki református vallású nagybirtokos volt Somogyban. A birtokos a vallását gyakorolni kívánó nőt vasárnaponként nem engedte templomba, hatalmi pozícióját bemutatva Krisztust és Máriát ócsárolta, Bosnyák Erzsébetet pedig vallása miatt sértegette (`pápista disznó`).Különböző felekezetek közötti konfliktusokról a vármegyei peres iratok között is számos forrást olvashatunk. A vallási szimbólumok megsértése, illetve a religiót ért vélt vagy való sérelmek megragadása is jól rekonstruálható levéltári forrásokon. Vármegyei peres anyagból ismerjük például Csokonai Vitéz Mihály kortársának, Kováts József református lelkésznek és költőnek szomorú esetét. Jókai Mór apja, Jókai József nagy csodálója volt a költőnek, saját vallomása szerint kívülről megtanulta verseit. Kortársai igen tehetséges rímelőnek tartották, ezért is nevezték el később `rím-kovácsnak`. Pályája és élete azonban tragikus véget ért.
A lakhelyéhez közeli Somba ment 1807-ben mindenszentek napján. A somiak mint ezen a napon mindig, a templomban imádkoztak, énekeltek, majd - `minthogy az Somban régi szokás` - boroztak `csutoráikból`. Ő sem akart kimaradni a borozásból, így betért a templomba. A katolikus tanúk szerint a református vendég illetlen megjegyzéseket tett az oltárra, a a vele érkező nótárius rágyújtott pipájára, Kováts József pedig eldugott egy gyertyát a kabátjába (vallomásában azt állította, véletlenül maradt nála). Kováts később már nem merte visszaszolgáltatni az általa elvitt gyertyát, összetörte mert megrémült, hogy tolvajnak fogják tartani.
A somi plébános feljelentése nyomán folytatása lett az ügynek. Rövidesen bilincsbe verve vezették be Kovátsékat a kaposvári börtönbe, ahol három évet kellett volna eltölteniük. Könyörgő leveleket írtak a megyei bírósághoz, melyekben mélyen megbánták tetteiket. Arra hivatkoztak, hogy cselekedeteik nem az általuk igen tisztelt katolikusok ellen irányultak, hanem `a gondolatlan ifjúság, a tapasztalni kívánás, és mindenekfelett pedig a bortól felhevült vér` indította őket. Könyörögtek azért is, hogy a büntetésükkel ne törjék derékba pályájukat. Pedig pontosan ez történt. Két kemény telet bírt csak ki Kováts a rabságban, majd meghalt. Kazinczy sokat foglalkozott tragikus sorsával, elitélésének hiteles okait csak levéltári forrásokból ismerhetjük.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap