A vörösterror 133 napja

Hadállítás mint üzlet. Egy német hadivállalkozó, Georg Bayer Freiher von Boppart katonaállítási ajánlata a császárnak 1596-ból

2005. november 23. 20:59 Bagi Zoltán

Előadásomban arra vállalkozom, hogy Georg Bayer Freiherr von Boppart 1596. áprilisában II. Rudolf császárnak küldött hadállítási ajánlata alapján bemutassam, hogy a 16. században egy német nemesnek miért érte meg hadivállalkozóvá válni: tevékenysége milyen előnyökkel, haszonnal illetve hátrányokkal járt együtt. Azonban még mielőtt mindezekre rátérnék, egy a bécsi Kriegsarchiv Alte Feldakten fondjában fennmaradt irat felhasználásával, szeretném egyrészt a von Boppart-tal kapcsolatos ismereteinket számba venni. Másrészt röviden átfogó képet kívánok adni a kor német hadállítási szokásairól.

Von Boppart a Katolikus Liga oldalon részt vett a francia vallásháborúban. Az ott szerzett ismeretségeit és kapcsolatait kihasználva 1596-ban francia és lotaringiai katonák zsoldba fogadását ajánlotta fel a császárnak, ekkor még sikertelenül. Szakértelmére és az általa felfogadott csapatokra azonban II. Rudolfnak a későbbiekben nagy szüksége lett, hiszen 1597-ben és 1598-ban is harcolt a török ellen a Magyar Királyság területén. (Von Boppart pályafutásáról bővebben az érdeklődök Sahin-Tóth Péter készülő tanulmányában olvashatnak.)

A Német-római Birodalomban a zsoldos csapatok toborzására, felállítására egy-egy hadakozásban jártas és vállalkozó kedvű katona kaphatott megbízást a császártól, vagy más uralkodótól, ritkábban pedig az ausztriai vagy birodalmi rendektől az úgynevezett Bestallungok, vagyis kinevezési szerződések alapján. A megbízott személy három különböző iratot vehetett át megbízójától: a pátenst vagy Bestallung levelet, a szűken értelmezett Bestallungot vagy kinevezési dekrétumot, valamint a kapitulációt. Az első irattípus azaz a pátens röviden egy ezred vagy egység toborzásához, felállításához szükséges utasításokat és feladatokat vette számba: rendelkezett a felfogadás időtartamáról, a csapat létszámáról, a mustra/szemle helyéről és zsoldfizetés mikéntjéről. A második irattípusba tartozó kinevezési dekrétumok az ezredes, az ezredes közvetlen stábjának és az ezred rendjéért, ellátásáért, mindennapjainak megszervezéséért felelős úgynevezett `magas tisztségviselők karának` valamint a `prima plana` (zászlóaljtörzs) tagjait és zsoldját sorolta fel. A harmadik irattípusba sorolható megegyezések kapitulációk, amelyekben a megbízó a felállítandó egységek megszervezését határozta meg, valamint írásban rögzítette mindazon tilalmakat, melyekkel a visszaéléseknek és erőszakoskodásoknak igyekezett elejét venni: a felfogadottak nevét, fegyverzetét pontosan feljegyezték, az alakulatot megmustrálták/megszemlélték, majd az ezredes mellé egy komisszárt rendeltek, aki a zsoldfizetést felügyelte. A Birodalom és az örökös tartományokban élő lakosság védelmében a kapituláció felelőssé tette a hadivállalkozót az átvonuló ezred rendjéért és fegyelméért is. Az esetleges károk megtérítésére pedig óvadékot kellett adnia.

1596-ban Georg Bayer von Boppart egy ilyen megbízás reményében kezdte el toborozni francia és lotaringiai vérteseit és gyalogosait. Ez a feladat a hadivállalkozótól nem kis ügyességet követelt meg és hatalmas anyagi kockázattal járt /járhatott. Az 1590-es évek legelején ugyanis az újra aktivizálódó francia vallásháború és a németalföldi szabadságharc hatalmas keresletet teremtett a zsoldospiacon. Von Boppart-nak a IV. Henrik francia királlyal háborúban álló III. Károly lotaringiai herceg toborzási engedélyének - vélhetőleg nem kis anyagi áldozattal járó - megszerzésén túl, francia, spanyol vagy németalföldi toborzókkal kellett versenyre kelnie, és valószínűleg jobb ajánlatot tennie ezeknek a jól képzett katonáknak a zsoldba fogadásáért. Mindezekhez még hozzá kell számítanunk azt a meghatározó kockázati tényezőt is, miszerint a hadivállalkozó saját pénzéből vagy az általa felvett kölcsönből bízta meg kapitányait és kezdette meg velük a toborzást - mint ahogy az iratból kiderül, anélkül hogy bármilyen biztosítékkal is rendelkezett volna arra vonatkozólag, hogy a császár az évben alkalmazza csapatait.

Von Boppart azonban - mindezen nehézségeiért és kockázatokért cserében - jelentős összegeket várhatott és nem utolsó sorban kiemelkedő nyereséget remélhetett leendő `munkaadójától`. Bízva abban, hogy II. Rudolf császárnak a török elleni háborúban - a szó szoros értelmében - minden pénzt megér 1000 vértes és 2000 gyalogos katona. Ezért ajánlatát - véleményem szerint - úgy szerkesztette/szerkeszthette meg, hogy a kért javadalmazás egy része az ő zsebébe vándoroljon. A profitot termelő visszaélések sorozata már a csapatok felállításánál / toborzásánál kezdetét vehette. A hadivállalkozó - természetesen - saját magának ezredesi kinevezést kért, azonban azt már szemérmesen elhallgatta, hogy szolgálata havonta mekkora összeggel növelné meg az Udvari Kamara kiadásait.

Ez - meglátásom szerint - azzal magyarázható, hogy von Boppart javadalmazásáról azután kívánt megállapodni, miután az uralkodó a felajánlott egységek valamelyikét esetleg mindegyikét zsoldjába fogadta. A számára kifizetendő havi zsold összegét egy a tizenötéves háború időszakában szervezett vallon gyalogos ezred felfogadási iratából - hozzávetőlegesen meghatározhatjuk: 1600-ban ugyanis az uralkodó Henri de Lorraine, comte de Chalogny 3000 vallon, francia és lotaringiai gyalogos felfogadásával és vezetésével bízta meg, és erre a feladatra magának az ezredesnek valamint stábjának havi 400 korona vagy 600 rénes forint fizetést utaltak ki. A vérteseknél már nehezebb megállapítani az ezredesnek szánt havi összeget, mert a lovasságnál nem volt ritka, hogy századonként állították fel és fogadták zsoldba a kívánt egységeket.

Csak viszonyításként jegyezném meg, hogy 1598-ban a francia és vallon lovasságnál olcsóbb német lovasok egy ezredének felfogadásával és vezetésével megbízott Karl Tettau 400 rénes forint havi zsoldra számíthatott szolgálati ideje alatt. Az a tény, hogy von Boppart az Udvari Haditanácshoz eljutatott ajánlatában mélyen hallgat ezredesi stábjának valamint az úgynevezett magas hivatalok karának mind összetételéről, mind havi javadalmazásáról, igen megalapozottnak tűnő gyanút ébreszthet bennünk aziránt, hogy a zsoldba felfogadása esetén az ezen tisztségek viselőinek kiutalt pénz egy része is az ő zsebébe vándorolt volna. Hiszen a kor szokásának megfelelően a tisztek a hozzájuk beosztott darabontok és szolgák fizetését saját bevételüknek tekintették, ami fölött szabadon rendelkezhettek.

További pluszjövedelmet jelenthetett a hadivállalkozónak az a nagyvonalúság, amellyel előkelő lovastisztjei ellátására havi kétezer koronát kért, anélkül, hogy megadta volna pontos számukat.

Tovább növelhette von Boppart jövedelmeit az a szokás, miszerint az ezredest az egyik század kapitányának is kinevezték, így mindkét hivatala után fizetést kaphatott, míg az adott egység tényleges irányításával megbízhatott egy hadnagyot. Ezen extraprofit bemutatásához a tiszteknek szánt fizetések jegyzékeit kellene átvizsgálnunk, azonban a hadivállalkozó császárnak tett ajánlatából csak a lovastisztek zsoldját rekonstruálhatjuk. Eszerint a leendő ezredes egy kapitánynak 225, egy hadnagynak 120, egy zászlósnak 60 és egy szállásmesternek 30 rénes forint hópénzt kért. Ha ezeket az összegeket összevetjük az 1598-ban ezer vértes egy havi zsoldjáról készült számvetésben található adatokkal, akkor újabb érdekességeket fedezhetünk fel. Ebben az évben ugyanis a császári adminisztráció egy hasonló egységben szolgáló kapitánynak 150 rénes forintot határozott meg havonta, amihez hozzászámították 10 vértes fejenként 15 forintos havi zsoldját is, így az összeg 300 rénes forintot tett ki.

Vizsgált hadivállalkozónk beadványában azonban ez utóbbi jövedelemforrás nem szerepelt, így nehéz megállapítani, hogy számolt-e ezzel a profitszerzési lehetőséggel. Az alantasabb tisztek fizetésénél azonban már jóval nagyobb különbség mutatkozik a von Boppart által zsoldba fogadottak javára, ugyanis 1598-ban egy vértes hadnagy 64, egy zászlós 54, egy szállásmester pedig 15 rénes forint hópénzt kapott. Mindezek alapján talán nem meglepő az a feltételezés, hogy a leendő ezredes - megbízásukért / alkalmazásukért cserében - csapattisztjeitől zsoldjuk egy bizonyos részére, esetleg az itt bemutatott összegek közötti különbségre, igényt formált / formálhatott.

A legénység toborzása, felszerelése és felfegyverzése újabb jelentős extraprofithoz juttathatta a hadivállalkozót. Az ügyes toborzótiszt kevesebb havi zsoldban is megállapodhatott az éppen állástalan vagy leszerelt katonákkal, mint amennyit később az ezredes egyért-egyért a hadúrtól elkért, így jelentős összeghez segíthette a vállalkozót. Tovább növelhette a vállalkozó profitját, ha saját birtokán toborzott- mint ahogy ezt von Boppart is megtette. Ilyen esetben különböző indokokkal (pl. büntetés vagy adósság elengedése) ingyen állíthatott zászlója alá katonákat. Igazán nagy jövedelem azonban a zsoldosok felszereléséből származott, hiszen az ezredes hadivállalkozó kereskedtek a hadszerekkel. Az ezredesek olcsó áron rossz minőségű fegyvereket vásároltak, majd ezeket a vételár többszörösért eladták a katonáknak, akik havi zsoldjukból törlesztették fegyverzetük költségét. Az egység leszerelésekor az eredeti ár negyedért, nyolcadáért visszavásárolták ezeket, így hatalmas pluszjövedelemre - az Udvari Haditanács 1598-ban készített szakvéleményének becslése szerint akár 20 000 rénes forintra -téve szert.

Ennél még nagyobb nyereséggel kecsegtetett az a módszer, amikor az ezredes egy másik hadivállalkozótól kérte kölcsön a fegyvereket a mustra idejére és az erre kiutalt pénzt pedig megtartotta magának szűkösebb időkre. Valószínűleg von Boppart is kihasználta a pénzszerzés eme igen elterjedt formáját. Ráadásul ezt még igen rafinált módon további összegekkel kívánta megtoldani, hiszen a lovasságnál minden század felszerelésére és mustrára szállítására (ún. Anrittgeld) 6000 koronát kért, amiből csak 4000 -t használt volna fel azonnal, míg a fennmaradó részt magánál kívánta tartotta előlegre, és ennek a pénznek a kifizetését csak a 4 hónapos szolgálati idő letelt után helyezte kilátásba. A gyalogságnál is hasonló módszert akart alkalmazni, csak ennél a fegyvernemnél a zászlóaljanként kért 1000 koronából, mindösszesen 300-at kívánt magának megtartani. Abban az esetben, ha elképzelése valóra válik, úgy a 10 vértes század és 10 gyalogoszászlóalj után 23 000 korona felett rendelkezhetett volna szabadon, és talán senki előtt sem lehet kétséges ezen pénz további sorsa.

Az újonnan felállított ezred vagy csapat életében meghatározó szerepet játszott a mustra vagy seregszemle. A felfogadott katonákat az Udvari Haditanács által kiküldött komisszár egyenként `megmustrálta`, hogy alkalmasak-e a szolgálatra. Miután ez megtörtént a zsoldosok esküt tettek az előttük felolvasott Artikelbrief pontjaira, s ezzel megkezdték szolgálatukat, ugyanis zsoldjukat a szemle napjától számították. Szinte már szívbemarkoló az az aggódás, amellyel von Boppart katonái mustráig történő ellátásáról és mihamarabbi zsoldba fogadásáról kíván gondoskodni, hiszen egyrészt kérte, `....hogy a szokás szerint a lovasok és gyalogosok amíg a mustrahelyen maradnak szükséges ellátásukat kapják meg és ezt a költséget később ne vonják le tőlük`. Másrészt hogyha katonaságát `...július utolsó napjára vagy ekörül nem mustrálnák meg, hanem ott ,ezen idő után, maradniuk kell, ezredes úr ezért nem kevesebbet kér, mint a teljes javadalmazást és havi zsoldot, amit augusztus 1-től kell kezdeni`. Azonban ne felejthetjük el, hogy a magát szinte már zsoldosai jótevőjének feltüntető hadivállalkozó saját érdekeit is szem előtt tartotta, hiszen ezredesi zsoldjához és a fent említett hópénzek kifizetésével kapcsolatos visszaélések hasznából származó jövedelmeihez is ekkor juthatott.

Természetesen a szemle további visszaélésekre és profitszerzésre adott alkalmat a hadivállalkozónak, annak ellenére, hogy a kinevezésekor kézhez kapott kapitulációban az Udvari Haditanács igyekezett leszűkíteni ennek lehetőségét. Az emberi leleménynek azonban már akkoriban is nehéz volt gátat szabni. Előfordult, hogy az ezredes pár fillérért felbérelt csavargókat mustráltatott meg, vagy - a fent már említett fegyverkölcsönzéshez hasonlóan - egy másik vállalkozótól kért zsoldosokat `kölcsön` a szemle idejére. De az sem számított unicumnak, hogyha a mustra végeztével egységeit titokban szélnek eresztette és a katonáinak kiutalt hópénzt megtartotta magának. Gyakran pedig meghalt vagy eltűnt emberei zsoldját visszatartotta a következő szemléig. Von Boppart is megpróbálta magának már előre biztosítani szerencsétlenül járt vagy megszökött zsoldosai bérének legalább egy részét: ` A fizetési mustránál az ezredes kéri, hogy 3 koronánál ne vonjanak le tőle többet egy meghalt vagy más [okból] meg nem jelent katona miatt.`

Egy-egy sikeres hadivállalkozás is tovább gazdagíthatta von Boppartot, hiszen beadványában - a császári Bestallung levelekben is szereplő kikötéshez hasonlóan - kérte, hogy `... amennyiben a mindenható valamely győzelemben részesíti őt és az övéit, és ezzel az örökös ellenség ellen kegyesen megadományozza, történjen ez a hónap elején, közepén vagy egy másik napján, ezen győzelmi napon a következő hónap zsoldfizetését kellene elkezdeni és az elmúlt [hónapot] teljesen kifizetni`. Ezáltal az újabb egy havi fizetésén és pluszjövedelmein túl a hadivállalkozónak lehetősége nyílhatott - mint ahogy már említettem - akár meghalt vagy eltűnt katonái zsoldját is megszerezni.

A hadjárat befejeztével az uralkodó akarata szerint az ezredet vagy feloszlatták (Abdankung) vagy tovább szolgált. Ha az egység további hadba szállására nem tartott igényt a császári hadvezetés, akkor az Udvari Haditanács számukra egy feloszlatási helyet (Abdankplatz) jelölt ki, ahol hosszabb vagy rövidebb idő elteltével megtörtént leszerelésük. A lehetséges visszaéléseket elkerülendő a feloszlatást - egy külön erre rendelt komisszár irányításával - egy mustrával kötötték egybe, azért hogy a zsoldra jogosultak pontos létszámát, a lovasságnál a lovak hiányát megállapíthassák. A csapat feloszlatása után - német szokás szerint - a csapatzászlókat bevonták, a katonákat lefegyverezték és menlevéllel (Passport) valamint - optimális esetben - fél havi zsold kifizetésével elbocsátották. Von Boppart ezzel szemben nem kevesebbet kért, mint `... magának és katonáinak 1 hónapi zsoldot a bejelentett leszerelésre`.

Természetesen a már felfogadott hadivállalkozónak nem csak nyereséggel, hanem bizonyos rizikókkal is számolnia kellett. Ezek közül a három legjelentősebbet emelném ki. Az ezredes a hadszíntéren meghalhatott és így pénzügyi manővereinek gyümölcsei már csak utódait boldogíthatták. Vagy az ellenség fogságába eshetett és kiváltása jövedelmeinek jó részét felemészthette. Pénzügyi sikerességét veszélyeztette az is, ha a hadúr megállapodásuk ellenére nem teljesítette fizetési kötelezettségét. Ez utóbbitól tarhatott leginkább von Boppart is, hiszen igyekezett már előre biztosítani maga és katonái számára a rendszeres zsoldfizetést: ` De nem kevesebbé gondol minden egyes [katonájára], aki a parancsnoksága alatt és szolgálatában van, zsoldjuk véget és amit ígért nekik, azért saját birtokaival és javaival kell felelnie. Ezért kéri most a római császár Ő felségét legalázatosabban, hogy ne vegye rossz néven, mivel Ő részletesen kívánja tudni [hogy] őt és katonáit hogyan biztosítanák jövendő szükségletükről [és] megszolgált fizetségükről és jussukat ezután hogyan követelhetik. Abban az esetben, ha hiány mutatkozna a zsoldban (Isten óvjon), hogyan kell legalázatosabban felelnie úgy életével, javaival és vérével.`

Remélem a némi rosszhiszeműségtől sem mentes előadásomban sikerült von Boppart császárnak tett katonaállítási ajánlatán keresztül röviden bemutatnom a 16. századi hadügy financiális hátterének ezt a szegmensét, valamint a korszak kiemelkedő katonai képességekkel, jó ismeretségekkel és nem kis kereskedőpraktikákkal megáldott hadivállalkozóit.
2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!