Kárpótolják a náci katonák norvég gyerekeit
2005. november 9. 13:00
A norvég anyák és német náci katonák szerencsétlen sorsú leszármazottai hat évtizedes társadalmi kiközösítés és állandó megaláztatás után most végre csekély anyagi kárpótlásban részesülnek.
A társadalom kitaszítottjai
Fejenként kétezer fontot fizet a norvég állam mindazon honfitársainak, akikre a második világháború befejezése óta a nemzet szégyenfoltjaként tekintettek. A ma élő, néhány tucat ún. lebensborn-gyerek egész élete a kitaszítottságról, a szülői tettek felelősségének vállalásáról szólt. A norvég társadalom ugyanis sosem bocsátotta meg nekik, hogy a második világháború idején, a német megszállás alatt álló Norvégiában akadtak olyan nők, akik a nácik oldalán keresték a boldogságot.
Az állam által megítélt, ám - legalábbis az ügy fontosságának szempontjából nézve - jelentősnek semmiképpen nem nevezhető összeget idén nyáron kezdték el folyósítani számukra. Az egykori `német-porontyok` egyelőre nem hisznek a csodában, s örülni is csak óvatosan mernek. Hiszen az anyagi kompenzáció még nem jelenti azt, hogy a közösség is elfogadná és végre magával egyenrangúnak tekintené őket.
|
Jelenet a Lebensborn című náci propagandafilmből |
"Kellett valaki 1945 után, akit utálhatunk és a nők ideális célpontok voltak" - fogalmazott Tor Brandacher, a Lebensborn Háborús Gyerekek Egyesületének tagja négy éve.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Hétezer éves, fej nélküli csontvázakat találtak Szlovákiában 16:11
- Középkori eredetű a rómainak hitt spanyolországi sisaklelet 15:33
- Ötvenöt évvel ezelőtt avatták fel Magyarország második nukleáris létesítményét 14:41
- A Tudomány Fája címet kapta a margitszigeti ősplatán 14:05
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11














