Offenbach, Jacques

Jakob Offenbach Kölnben jött világra, 1819. július 20-án. Apját, Juda Eberstet a kölni zsidó hitközség kántorát "Der Offenbacherként" (az offenbachi) emlegették, fiát már a felvett Offenbach néven ismerte meg a világ. Zenei tehetsége hamar kiderült, alig hatévesen hegedülni és gordonkázni tanult, tizenegy évesen a Kölnben is egyre népszerűbbé váló zenés szórakozóhelyeken muzsikált. 1833-ban apja beíratta a párizsi Conservatoire gordonka szakára, ahol egy évig Vaslin tanítványa volt, utána Francois Halévynél zeneszerzést tanult. Tanulmányainak befejezése után három évig volt az Opéra Comique zenekarának gordonkása, ezalatt Friedrich von Flotow, a zeneszerző, mint a hangszer virtuózát vezette be a párizsi szalonokba. Ekkor már komponált is: nemcsak szalonzenét és keringőket, hanem új műfajt is teremtett, a zenei paródiát, amelynek nem volt - sőt, ma sincs - nála zseniálisabb művelője.

Az ifjú Offenbach Párizsban gondtalanul élt, figyelte a színház világát, várva a nagy lehetőségre, a sikerre. Lassan párizsivá vált, nevét Jacques Offenbachnak írta. 1844-ben katolikus hitre tért át, és feleségül vette Hermine d'Alcaint, egy spanyol származású leányt. 1850-ben Théatre Francais karmestere lett, ahol színpadi zenét komponált Dumas, Gautier és de Musset színdarabjaihoz. Offenbach a szöveggel egyenértékű zenét akart nyújtani, tehát felfrissítette a zenekart, amivel mind a zenészeket, mind a színészeket maga ellen fordította - a közönséget azonban sikerült meghódítania. Nem mindennapi színházi érzékkel rendelkezett, ráérzett arra, hogy újfajta szórakoztató művészettel kell előállnia, és ehhez színházra volt szüksége.

1855. július 5-én, a Párizsi Világkiállítás megnyitásának napján nyílt meg Offenbach Bouffes Parisiennes nevű saját színháza, amelyet tizenegy évig vezetett, és ahol színigazgató, karmester és zeneszerző volt egy személyben. Már az első bemutató (A két vak) tomboló siker volt, négyszáz előadást ért meg. Megszületett az új műfaj: a nagyvárosi tömegszórakoztatás. A Bouffes Párizs mutatta be Offenbach számos, később híressé vált operettjét: Eljegyzés lámpafénynél, Rajnai sellők, Szép Heléna, Párizsi élet.

Legnépszerűbb műve, egész estét betöltő vígoperája, az Orfeusz az alvilágban (1858) megszakítás nélkül nyolc hónapig volt műsoron. A közönség csak a harmadik-negyedik előadáson vette észre, hogy a darab példabeszéd, a korabeli társadalom lélegzetelállítóan szellemes karikatúrája. A publikum igényére a szerző most is ráérzett: a pokolban játszódó jelenetbe bevette azt az erotikus, virtuózan akrobatikus táncszámot, amely társasági tánccá sohasem vált, és csak Párizsban honosodott meg: a kánkánt. Az Orfeusz diadalmenete máig tart: szinte megszakítás nélkül színpadon van.

Jacques Offenbach néhány év alatt híres és gazdag ember lett. Ömlött hozzá a pénz, ő pedig változatlanul keményen dolgozott: kétségkívül a szórakoztatóipar nagyvállalkozója volt. A következő években bemutatott operettjei: Párizsi élet (1866), Szép Heléna (1866), A gerolsteini nagyhercegnő (1867) arról tanúskodnak, hogy Offenbach tökéletesen tisztában volt a női főszereplő vonzerejének jelentőségével is. Hortense Schneider, a gerolsteini nagyhercegnő címszereplője szinte közéleti jelenséggé vált, a XX. század sztárkultuszának előfutára volt. Offenbach habozás nélkül kifizette neki azt a fellépti díjat, amelyet kért, mert jelszava volt: "Csak szép nőkről gondoskodj, a többi mellékes".

A második császárság bukása után Offenbach nehéz helyzetbe került. Addigi közönsége eltűnt, művészete elvesztette aktualitását. Népszerűsége fokozatosan hanyatlott, betegségek, politikai támadások fogyasztották erejét, végül 1875 tavaszán csődbe került. Adósságait egy amerikai hangversenykörút jövedelméből egyenlítette ki, ennek történetét az Egy muzsikus útinaplója (1877) című könyvében örökítette meg. Hazatérése után azt tapasztalta, hogy a közönség és egykori munkatársai elfordultak tőle, és az 1878. évi Párizsi Világkiállítás közönsége nem új Offenbach-operett bemutatóján tapsol. Hanyatló erejét fantasztikus operájának, a Hoffmann meséinek befejezésére összpontosította. A darab befejezetlen maradt, szerzője 1880. október 5-én Párizsban meghalt. A hangszerelést Ernest Guiraud fejezte be, és ő illesztette bele a híres Barcarolát is.

Jacques Offenbach fülbemászó dallamaival, keringőinek és kánkánjainak fergeteges ritmusával a vidám zenei műfaj egyik legnépszerűbb alakja volt és maradt. Rossini "Champs-Elysées-beli kis Mozart"-nak nevezte, és valóban csaknem olyan termékeny zeneszerző volt: 102 színpadi művet írt, melynek nagy része még szerepelt a múlt század zenei repertoárján és arra is van esély, hogy a 21. században is fennmarad.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)