Lajos, IX. Szent (Capet-ház)
2005. szeptember 24. 15:48
Franciaország szent királya
A szent életű Lajosnak óriási tekintélye volt az egész nyugati keresztény világban. Ezt kihasználva a tartós béke érdekében tárgyalásokat kezdett III. Henrik angol királlyal, aki közben a sógora lett. A megbeszélések évekig elhúzódtak, de végül 1258. május 28-án Párizsban aláírták a békeszerződést. A megállapodás igazán nagylelkű feltételeket szabott a Plantageneteknek. Habár Lajosnak módjában lett volna megfosztani Henriket összes franciaországi birtokától, mégis meghagyta neki Aquitaniát néhány szomszédos területtel együtt. Cserében Anglia királya Lajost hűbérurának ismerte el, az ő szemében pedig ez volt a legfontosabb, minthogy a XIII. században egy uralkodó hatalmát nem birtokainak a nagysága, hanem hűbéreseinek száma és jelentősége határozta meg.Élve tekintélyével, Lajos átszervezte királysága közigazgatását. Volt néhány olyan tisztségviselője, aki kihasználva hosszú távollétét visszaélt hatalmával. Ezért királyi biztosokat nevezett ki azzal a feladattal, hogy a helyszínre utazva vessenek véget a visszaéléseknek, és hallgassák meg a panaszokat. Két jól ismert rendelete, amelyek egyike 1254-ből, a másik pedig 1256-ból származik, pontosan rögzíti a királyi kötelezettségeit, melyek betartását szigorúan ellenőrizte. A király tisztségviselőinek tilos volt kocsmába járni, és szerencsejátékokat játszani: üzleti tevékenységet, úgymint földvásárlás vagy leányaik férjhez adása, csak az uralkodó beleegyezésével folytathattak. További rendeletek a prostitúcióról, a perdöntő párbajt és a párviadalt tiltották be.
A király komoly büntetéseket szabott ki a pénzhamisításra, stabilizálta országa pénzét, és kötelezővé tette a királyi érmék használatát. Intézkedései megerősítették a királyi igazságszolgáltatást és a közigazgatás rendszerét, valamint szilárd alapot biztosítottak a francia kereskedelem növekedéséhez.
A király pártfogolta a művészeteket is. Ő irányította számos épület kivitelező munkáit Párizsban, Vincennes-ben, Saint-Germainben és Corbeilben (hogy ott leljenek otthonra a Jézus Krisztus állítólagos keresztfájából származó darabok, az ún. igazi kereszt ereklyéi). Biztatására írta meg káplánja, Beauvais-i Vince (Vincent de Beauvais) az első nagy enciklopédiát, a Speculum maiust (Nagy tükör). Uralkodása alatt özönlöttek a külföldi diákok és tudósok a Párizsi Egyetemre.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap