Hadrianus

Vallásosság és művészet

Hadrianusban nagyon erős volt az irracionalizmus. Mint minden művelt római jártasságra tett szert az asztrológiában. A szépség szerelmeseként pusztán azért mászta meg Szicíliában az Etnát és a szíriai Antiochia mellett a Dzsebel Agrát, hogy a csúcsról láthassa a napfelkeltét. Izgatta a múlt, sokra tartotta a régi szerzőket, s önmagáért kedvelte a régiséget. Forradalmasította a birodalom divatját: a császárok közül elsőként viselt szakállt, s ezt azután utódainak egész sora utánozta.
Bithynium-Claudipolisban (ma Bolu), Kis-Ázsia északnyugati részén megismerkedett egy 110 táján született, Antinous nevű, enervált ifjúval, aki elbűvölte őt, s állandó társa lett. Amikor együtt utaztak 130-ban a Níluson, a fiatalember a folyóba esett, és vízbe fulladt. Hadrianus vigasztalhatatlan volt, és nyilvánosan megsiratta. Az a hír járta - s ezt széles körben el is hitték az emberek -, hogy Antinous szándékosan ugrott a folyóba, valamilyen szent áldozatot teljesítve. Hadrianus tagadta ezt, de Dio Cassius, a józan III. századi történetíró igaznak tartotta. Ha volt is Hadrianus és Antinous kapcsolatában vallásos jelleg, az ma már teljességgel kibogozhatatlan, az érzelmek mélysége azonban egyértelmű. A görög világ igyekezett megfelelő vigaszt nyújtani a gyászolónak, és tiszteletben részesíteni az elhunytat. Keleten mindenütt elterjedt Antinous kultusza, s onnan átkerült nyugatra is. A birodalomban megjelentek a fiú szobrai. Egyiptom pedig Antinoopolisz városával állított neki emléket.
Hadrianus művészi alkata megmutatkozott verseiben, építészeti terveiben, egész életstílusában. Fennmaradt négy teljes költeménye, amelyek kivételes verselési technikáról tanúskodnak, habár kifejezésmódjuk gyakran mesterkélt, és témájuk túl könnyed. Leghíresebb saját lelkéhez írt pár soros verse, amelyet állítólag haldoklása közben elszavalt. Ami az építészetet illeti, a császár nevezetes vitába bocsátkozott kora egyik vezető építészével, a damaszkuszi Apollodórosszal, sőt még azt is állították, hogy megölette őt. Legnagyobb művészi teljesítménye kétségkívül az a villa volt, amelyet saját részére építtetett a Rómához közeli Tivoliban. Itt utazásainak legszebb emlékeivel vétette körül magát: tájformálással, pompás másolatokkal megteremtette magának azokat a helyeket, amelyeket legjobban szeretett, s úgy utazhatott képzeletben, hogy nem kellett többé elhagynia Itáliát.
Hadrianus nem tartozott a legkiválóbb művészetpártolók közé. Uralma alatt a latin irodalom nem fejlődött. Kora legnagyobb írói - Suetonius, az életrajzíró, Juvenalis, a szatíraköltő és Tacitus, a történetíró - bizonyos értelemben mind a traianusi kor túlélői voltak. Nem követték őket méltó utódok. Suetonius Hadrianus uralkodásának első éveiben elnyerte az ab epstulist, a legjelentősebb írói tisztséget az udvarban, de 122 táján hirtelen el is bocsátották - valószínűleg egy irodalmi vita miatt. A két kiváló szónok, a milétoszi Dionüsziosz és az arelatei (ma Arles, Franciaország) Favorinus közül Hadrianus nyíltan az előbbit kedvelte és támogatta, aki azután megkísérelte őt megbuktatni, uralma vége felé pedig Favorinust. A császár ízlése uralkodott az egész világon.
Habár Hadrianus Rómában mindig csak rövid ideig tartózkodott, emlékét ott is számos jelentős épület őrzi. Róma és Venus templomának tervei miatt támadt vita a császár és Apollodórosz között. Hadrianus teljesen újjáépíttette a Pantheont, amely elődje idején leégett. Saját hatalmas síremléke (a mai Angyalvár) a Julius-Claudius-mauzólem mintájára készült.

1. Ifjúsága
2. Traianus kegyeiben
3. Politikája
4. Utazásai
5. Vallásosság és művészet
6. Az utolsó évek