Antik lakoma időszerű fogásai az Ókorban

Az Ókor magazin legújabb számának összeállításában az ókori kultúrákban megfigyelhető `lakoma-jelenséget` igyekezett a lehető legtöbb oldalról körbejárni.

Lakomák és étkezések

Az archaikus társadalmakban az étel és az ital közös elfogyasztásának rituális jelentősége van: az élethez szükséges materiális javak magunkhoz vétele egyszersmind spirituális erőgyűjtésként is értelmeződik, melynek alkalmával a közösség egyszerre erősödik meg testben és lélekben. Ennek megfelelően az Ókor 2005/3. száma is egyforma súllyal adott helyet a régi mediterrán lakomák anyagi és szellemi vonatkozásainak: a mezopotámiai uralkodók fényűző vendégségei (Kalla Gábor), az óegyiptomi gasztronómia (Győry Hedvig, Gaál Ernő), a régi görögök szümposzionjainak akrobata-látványosságai (Németh György) és nőgyógyászati receptjei (Gradvohl Edina), valamint az ókori Pannónia étkezési szokásai (Póczy Klára, Gyulai Ferenc) mellett szó esik Platón Lakoma című, nem véletlenül a Szerelemről - az ókori lakomák egyik legfontosabb "fogásáról" - szóló dialógusáról (Rudolf Rehn), valamint ennek ókori és reneszánsz utóéletéről (Böröczki Tamás, Imregh Mónika), továbbá a római költők és írók irodalmi lakomáiról is (Dér Katalin, Bálint Gábor).

A tematikus részen túl természetesen állandó rovataink is megtalálhatók a Lakoma-számban. Az Echo-rovatban az olümpiai Zeusz-templom szobordíszeinek jelentéséről szóló vita folytatódik, immáron a hermeneutika általánosabb kérdéseit is érintve (Hajdu Péter, Patay-Horváth András), valamint egy tudományos szenzáció árnyalására is sor kerül (Kozák Dániel). Textus című rovatunkban egy újonnan talált Arkhilokhosz-töredék fordítása olvasható (Németh György), valamint Krétai Dictys - lapunkban folytatásokban közölt - Trójai naplójának negyedik könyve (Hajdu Péter). A Régészet-rovat ezúttal egyiptomi és pannóniai tárgyú archeológiai írásokat közöl (Bács Tamás, Mráv Zsolt), a Múzeum pedig egy kritikát a Szépművészeti Múzeum kopt kiállításáról (Mészáros Balázs), valamint - "Az évszak műtárgya" sorozat keretében - egy rövid elemzést Egyiptomból származó római kori múmiamaszkokról (Török László). A Kortárs tükör című rovatban ezúttal egy izgalmas, filológusok és színházi szakemberek bevonásával készült beszélgetés olvasható Zsámbéki Gábor Médeia-rendezéséről, amely az elmúlt évad egyik legsikeresebb színházi előadása volt Magyarországon (a beszélgetést vezette: Karsai György). Kritikai rovatunkban ezúttal - a tematikus összeállításhoz is kapcsolódva - A középső platonizmus című kötetről olvasható recenzió (Ötvös Csaba).

Rudolph Rehn: Az igazi Erósz. Platón Lakomája

A Lakoma Platón egyik legnagyobb hatású dialógusa, amely egyedülálló módon ötvözi a filozófiát a drámaköltészettel. Miközben a mű bepillantást nyújt az 5. század végi Athén társadalmi életének egy fontos szeletébe, az Erószról szóló különféle beszédek egymás mellé állítása révén Platón játékos formában vezeti el az olvasót saját filozófia-felfogásához és az erotika jellegzetesen platóni értelmezéséhez.

Ha a mű filozófiai mondanivalóját tartjuk szem előtt, akkor a Lakoma középpontjában kétségtelenül Szókratész `beszéde` áll (amelynek magját a filozófus Diotimával folytatott beszélgetésének felidézése alkotja). A dialógus e részében történik a rétorikáról a (platóni értelemben vett) filozófiára való átmenet: Szókratész hangsúlyozza, hogy az eddigi, Erószt dicsőítő beszédekkel szemben itt most az istenről és a szerelem mibenlétéről az igazságot feltárni próbáló beszélgetéssel lesz dolgunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy Szókratész beszédének fényében az előző beszédek érvénytelenné vagy értéktelenné válnának: még egy szorosabban filozófiai értelmezésnek is - mint amilyen a jelen cikk - számot kell vetnie azok előkészítő szerepével. A platóni Erósz-koncepció a közkeletű Erósz-koncepciókra épül, s nem a vágy és a szexualitás funkciójának eltörlésére, hanem átértelmezésére törekszik.

Erósz maga Szókratész szemében nem szép, hanem csak vágyakozik a szépre: éppen ezt, a szépség utáni vágyat testesíti meg, ez a szerelem (erósz) lényege. E megállapítás két további szempont bevonása révén válik jellegzetesen platóni koncepcióvá: (1) a szépségre irányuló vágy útja következetesen végigjárva az érzékelhető dolgokon túlra, a platóni Formák világa felé vezet; (2) a szerelmes vágya valójában `a szépségben való nemzésre` irányul, ami a jelen cikk szerzőjének értelmezése szerint szorosan kapcsolódik a filozófia platóni felfogásához: a filozófia sajátos `együttlét` (szünuszia - a szó a szerelmi együttlétet is jelenti), amely mindig csak a másokkal folytatott beszélgetésben fejeződhet ki. A platóni filozófia mint életforma erotikus alapja Szókratész alakjában válik nyilvánvalóvá: ő a filozófiai Erósz ideális megtestesülése, aki maga nem szép, hanem a szépség szerelmese, s aki beszélgetéseiben a szépségben való nemzésre, azaz az igaz és szép logoszok előhívására törekszik.

Rudolf Rehn cikke teljes terjedelmében az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában olvasható

Kárpáti András: Lyra a kereveten

A görög zenei nevelés és a lakomazene

Amikor Cicero a Tusculumi beszélgetésekben Róma kulturális példaképéről, a görög műveltségről ír, annak legfontosabb szimbólumaként a zenei nevelést említi: a rómaiak zenei műveletlenségének felemlegetése az a publicisztikai fogás, amellyel a leghatásosabban képes bemutatni a két kultúra közötti műveltségbeli távolságot. Ezáltal a zenéről alkotott görög felfogáshoz csatlakozik, mely szerint a műveltség elengedhetetlen része a zenében való jártasság. E jártasság bemutatásának legfontosabb helyszíne a görög világban a lakoma volt, ahol a résztvevők közösen is énekeltek, illetve nemes versengés keretében adhattak számot egyéni hangszeres- és énektudásukról.

A zenei tudás megszerzéséhez elméleti és gyakorlati képzésre is szükség volt, amely nemcsak Athénban, hanem több más görög városállamban - még Spártában is - részét képezte az iskolai tananyagnak. Nem véletlen, hogy a zenetanítás motívuma gyakori eleme a görög képzőművészeti és irodalmi alkotásoknak (például az ókomédiának). A zenének tulajdonított fontos szerep tükröződik a görög mitológia történeteiben (gondoljunk Apollónra, vagy a legendás dalnokra, Orpheuszra). Az 5-4. század során megjelenik a zene hatására, illetve a zenei nevelés fontosságára való elméleti-filozófiai reflexió is, Damón éthosz-elméletében és Platón munkásságában (Állam, Törvények).

A klasszikus kori görög világban a széles műveltség, a jó fellépés és a vitakészség mellett a zenei-előadóművészi képességek csillogtatása is hozzájárult azon erények köréhez, amelyekkel társadalmi sikert lehetett elérni - például egy lakomán. Sem korábban, sem később nem volt ez így; mind a homéroszi, mind a hellénisztikus korban elsősorban hivatásos előadók - kithara- és auloszjátékosok, táncosok, énekesek - szórakoztatták a lakomák közönségét. Volt azonban egy korszak, amikor a hangszernek még ott volt a helye a lakomázó kerevete mellett. Sőt, ha hihetünk Cicero beszámolójának, talán még a régi rómaiaktól sem állt egészen távol ez a szokás.

Kárpáti András cikke teljes terjedelmében az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában olvasható

Euripidész Médeiája

Euripidész Médeiája. Beszélgetés Zsámbéki Gábor rendezéséről (Katona József Színház, Budapest, 2004)

E beszélgetés szövegét olvasva végtelenül izgalmas kísérletbe csöppenhetünk bele: miképpen tudnak egymással értelmes párbeszédet folytatni az antik dráma értelmezésének két, egymástól gyökeresen eltérő válfaját űző szakemberek: a klasszika-filológusok és a színházi előadások létrehozói?

Karsai György egyetemi tanár - aki hosszú ideje fáradhatatlanul dolgozik az antik dráma tudományos és kulturális életre keltésének közelítésén - mindent megtett azért, hogy közös nyelvet teremtsen a beszélgetés résztvevői számára, akik szemmel láthatóan nagy örömüket lelték abban, hogy értelmező műveleteik interakcióba lépnek egy másik szakma egészen más értelmező műveleteivel.

Annyit megelőlegezhetünk, hogy a filológusoknak tetszett a Katona Médeia-előadása, az előadás létrehozóinak pedig tetszett a filológusok Médeia- és `Katona-Médeia`-interpretációja! Karsai György Zsámbéki Gáborral, az előadás rendezőjével, Ritoók Zsigmond akadémikussal, Szilágyi János György tudományos kutatóval, Bolonyai Gábor tanszékvezető egyetemi docenssel, Kiss Csaba rendezővel, valamint Khell Csörsszel, az előadás díszlettervezőjével folytatott beszélgetése példaértékű: az Ókor című folyóirat a maga részéről mindent megtesz azért, hogy efféle dialógusokat ösztönözzön a továbbiakban is.

A beszélgetés az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában olvasható

Szenzációk és kérdőjelek a papirusz-iparban

Az Ókor Lakoma-száma mind a papirológia tudományának érdekfeszítő újdonságaira, mind pedig az ezen hatásos hírek mellé olykor kiteendő kérdőjelekre szolgáltat egy-egy érdekes példát. Ami a kérdőjeleket illeti, Kozák Dániel írása arra hívja föl a figyelmet, hogy a The Independent áprilisi 17-i cikkében foglalt szenzációhajhász állítások - miszerint mostantól olyan technika van a kezünkben, amelynek segítségével eleddig olvashatatlannak hitt papiruszok tömegei válnak megfejthetőkké, köztük egész Szophoklész-drámák stb. stb . - mindenképpen túlzóak, hiszen a módszer nem új és nem is minden esetben használható: kétségtelenül segíthet viszont egyes papiruszok elolvasásában, illetve bizonyos, már kiadott töredékek eddigi olvasatainak megerősítésében vagy elvetésében.

Az pedig, hogy eddig csak címükről ismert irodalmi művek bármikor előkerülhetnek, igaz, de eddig is igaz volt. Németh György írása ezzel szemben éppen egy frissen megfejtett és publikált irodalmi töredékről számol be, rögtön mellékelve hozzá magyar fordítást is: Archilochos elégiájának itt olvasható 25 sora a trójai háború egyik előzményének - egy tévedésből végrehajtott támadásnak - egy érdekes epizódját meséli el: `...Trója magas kapujú várába siettek, / mégis, a búzahozó Mysia földje ez itt`.

A témáról bővebben az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában tájékozódhat