Hiányos kollekcióval érkezett Babilon a Louvre-ba
2008. március 14. 16:00
Az ókori Babilon kincseit vonultatja fel legújabb tárlatán a Louvre, ám a kiállítás anyagából hiányoznak a bagdadi Nemzeti Múzeumban őrzött leletek.
Korábban
A tárlaton bemutató leletek között szerepel Hammurápi törvénykönyve. Hammurápi i.e. 1700 körül hatalmas birodalommá egyesítette Mezopotámia területét, és Babilont tette meg fővárosává. Babilon romjainak átkutatása során derült ki, hogy a birodalom székvárosa, a közigazgatás és egy új vallási kultusz központja, sűrű népességű hely volt. Itt lakott Marduk, a babiloni birodalom főistene is, akinek az ösztönzésére a legenda szerint Hammurápi a birodalmi törvényeket és jogot rögzítette. Az uralkodó teljesítette a parancsot: a törvénygyűjtemény eredeti szövegét egy híressé vált kőoszlopon 1901-ben Szúzában találták meg.
Közrejátszhatott az irakiak ódzkodásában az is, hogy 2003-ban, amikor a szövetségesek az Egyesült Államokkal az élen elérték az iraki fővárost, a fejetlenségben kifosztották a bagdadi múzeumot. Számos műtárgyat később megtaláltak, ám egyes becslések szerint 3000-7000 darab, köztük 40-50 felbecsülhetetlen történelmi jelentőségű lelet mind a mai napig hiányzik. Az irakiak bizalmát az sem erősíti, hogy Babilon közelében állomásozó amerikai és lengyel egységek tehergépkocsikkal igen gyakran keresztülhajtottak a romváros területén, kárt okozva a régészeti leletegyüttesben.
A Louvre kiállítása június 2-ig látogatható, onnan Berlinbe vándorol, ahol június 26-a és október 5-e között tekinthető meg a Pergamon Múzeumban. Ezután a British Múzeum következik: az angol fővárosban a tárlat, amely november 13-a és 2009. március 15. között látogatható, videó- és fényképanyaggal egészül ki, amely ismerteti azt a kárt, amelyet az amerikai és lengyel egységek okoztak Babilonban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap