Apartmanház lett a náci bíróságból
2008. február 19. 16:00
Az egyik berlini bíróság épületében, ahol a náci bírók több száz embert ítéltek halálra, most apartmanházat alakítottak ki. A változással azonban sokan nem értenek egyet.
Korábban
Vállalhatatlan múlttal küzd az Atrion
Az `Atrion` névre keresztelt épület ablakaiból idillikus kilátás nyílik: a zöld parkkal körülvett tóban vadkacsák és hattyúk úszkálnak. A ház fekvése is kitűnő, Berlin központjától csak pár percre található. Nem csoda, hogy sokan érdeklődnek iránta: a potenciális lakók mellett azonban történészek is jelentkeztek. Az épületet azelőtt ugyanis nem `Atrionnak` hívták, 1936-tól a második világháború közepéig itt ülésezett a Harmadik Birodalom egyik hírhedt katonai bírósága.
A régi bíróság épületét 106 apartmanra osztották, a legnagyobb 207 négyzetméter. A domborműveket, díszablakokat, burkolatot és a boltozatos mennyezetet megtartották, a földszinti közösségi helyiségeket pedig felújították. A legnagyobb aggodalom magát a bírósági termet övezi, ahol a náci bírák halálra ítélték mindazokat, akik ellenezték Hitler megalomániás terveit. Itt kapták meg halálos ítéletüket a Vörös Zenekar nevű egyetemi ellenállási mozgalom tagjai, akik nem csak náciellenes röpiratokat terjesztettek, hanem sok zsidót kimentettek a náci halálgépezet torkából.
Johannes Tuchel, a Német Ellenállók Emlékközpontjának vezetője, egyáltalán nem örül, hogy a bírósági termet közösségi helyiséggé akarják alakítani az apartmanok bérlői számára. "Elképzelhetetlen, hogy ezt a termet, ahol annyi halálos ítéletet mondtak ki, kényelmes pihenőhellyé alakítsák." Tuchel és munkatársai csak akkor hallottak az épület átalakításának terveiről, amikor már nem tehettek semmit ellene.
Ízléses lakások az egykori irodák helyén |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.