2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Golfparadicsom épülhet a sivatagi csatatéren

2007. április 2. 12:30

Egyiptomi beruházók hosszú évek óta dédelgetett terve valósulhat meg hamarosan El-Alamein sivatagi csataterén. A brit veteránok tiltakoztak az ötlet ellen.

Az elemzők szerint az Egyiptom északi partjain körvonalazódó beruházással a világ egyik legjobb golfpálya-központja valósulhat meg. A beruházók szerint a projekttel a kormányzat 60 éve elhalasztott feladatát is elvégzik, és megszabadítják a sivatagi területet a milliónyi, még ma is aktív taposóaknától. Mustafa Abada helyi polgármester szerint azokat még Rommel telepíttette, mielőtt Líbiába repült. `Az aknák mindennapi átkot jelentenek, és a bulldózerek számára is nagyon nehézzé teszik a terep megtisztítását a golfpályák és villák építéséhez` - mondta el a Daily Telegraph című brit lapnak.

A brit háborús veteránok azonban egyáltalán nem lelkesedtek az ötlettől: többen dühös kirohanásokkal kommentálták, hogy luxusvillák és szállodák épülnek az egykori vérontások helyszínén. John Connolly, az egyik brit veteránszövetség vezetője és társai szerint már maga az ötlet is vérforraló, és az egykori csatatérhez nem szabadna hozzányúlni, hiszen azzal elesett bajtársaikra kéne emlékezni. Sokan közülük 2002-ben, a csata 60. évfordulóján újra ellátogattak oda, és nagyon megindították őket a látottak. Szerintük a golfpályáknak nincs helye az egykori csatatéren.

Rommel több ezernyi acélborítású, tankelhárító aknát rakatott le El-Alamein térségében, mielőtt 1942. novemberében a szövetségesek áttörték a német és olasz vonalakat. Az egykori harcok után hátramaradt aknák számáról nincs hivatalos feljegyzés, ám Egyiptom szerint a 3000 négyzetkilométeres térségben legalább 20 millió aknát temettek a homokba. A mai napig nagyon kevés tábla figyelmeztet erre, így még mindig nagyon sok a baleset. A kormányzat a második világháború vége óta tervezi az aknamező felszámolását, ám annak anyagi vonzata mindig túllépi a büdzsé által garantált kereteket.

Az El-Alamein mellett vívott csata vezetett a németek észak-afrikai vereségéhez, és mindörökre véget vetett a Szuezi-csatorna és a közel-keleti olajmezők elfoglalására szőtt német álmoknak. A csatatér a mai napig változatlan állapotában tiszteleg a 40 ezer elhunyt előtt, de Egyiptom szerint eljött az ideje, hogy továbblépjenek. George Zaki főépítész szerint "végre békét hozhatnak a háborús övezetbe".

Ön mit gondol az ötletről? Épülhet golfpálya és lakópark egy csatatéren? Itt megírhatja nekünk!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár