Emléktáblát kaptak a svéd követségről elhurcolt zsidók
2008. január 9. 08:00
Táblát avattak a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény szervezésében a holokauszt áldozatainak emlékére Budapest belvárosában, a Jókai utca 1. szám alatt.
Korábban
Szita Szabolcs történész, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem magántanára a táblaavató megemlékezésen megjegyezte: legyen az ünnepség figyelmeztetés arra nézve, hogy soha többé ne fordulhasson elő mindaz, ami a környéken megtörtént, mert "nem lehet ezt elfelejteni", sőt a következő generációknak is tudniuk kell róla.
Szita Szabolcs köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy "foglalkoznak az üggyel, hogy tartanak ilyen emlékünnepségeket". Mint hozzátette: a II. világháború végén "magyarok emeltek fegyvert magyarra egy gyilkos ideológia kíséretében".
Az eseményen az áldozatok emlékére Vencel György Hunyadi téri kántor énekelt és imádkozott, Vázsonyi János zeneművész előadott egy dalt szaxofonon, majd mécseseket gyújtottak, és kavicsokat helyeztek el.
Az ünnepségen jelen lévő és 1945-ben a házban lakó Földes Gyula címzetes főiskolai tanár az MTI-nek elmondta, hogy az itteni mintegy 300 lakos közül a nőket és a gyermekeket a gettóba vitték, a férfiakat pedig a nyilasok megkínozták, majd a Dunába lőtték.
A nyugalmazott gyermekorvos hozzáfűzte: lakótársai közül 89-en menekültek meg Raoul Wallenberg svéd diplomata tevékenységének köszönhetően, néhányan pedig menet közben el tudtak szökni. A nyilasokkal együttműködő házmester a népbíróságon 16 év börtönbüntetést kapott - mondta.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.