A magyar Maginot-vonalról tanácskoztak Pákán
2007. november 8. 09:00
Már az 1950-es években is milliárdokba került Magyarország déli határvidékén a védelmi erődvonal kiépítése, azonban soha nem működött a nyomaiban még ma is meglévő magyar Maginot-vonal.
Korábban
A kommunista pártok hatalomra jutása után fegyverkezési versenybe hajszolt szocialista tábor az "imperialista" hatalmak által kirobbantott következő világháborútól tartott - mondta Srágli Lajos történész, aki könyvet is írt a déli védelmi vonalról. Az ötvenes évek elején Rákosiék Jugoszláviát kiáltották ki közeli ellenségként, amelyet a nyugati hatalmak csatlósának tartottak.
A hidegháborús hisztéria példájaként az országhatár 15 kilométeres mélységében határsávot is kialakított az állam vezetése, és innen kitelepítették a megbízhatatlan elemeket. Hat megye 310 településének közel 300 ezer lakója került a határövezetbe, ahol csak külön igazolvánnyal lehetett közlekedni - idézte fel a történész.
Zala megyében Nagykanizsa és Lenti között a mai napig is megtalálható az erdőben, szántóföldeken, települések határában a főként betonból megépített számtalan géppuskafészek, tankcsapda, gyalogsági árok, akadály és más erődelem. A soha nem használt védelmi rendszer elemeit a konferencia résztvevői maguk is megtekinthették a pákai konferencia zárásaként.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.