Pápista ármányt gyanítottak a naptárreformban
2007. október 4. 17:00
Négyszázhuszonöt éve, 1582. október 4-én vezették be a Gergely-naptárat, így a következő napon már október 15-ét írtak.
Korábban
A katolikus egyház által is átvett naptár a 16. századra egyre több problémát okozott a húsvét kiszámításával kapcsolatban, hiszen a tavaszi napéjegyenlőség nem március 21-re esett. Több sikertelen próbálkozás után 1572-ben XIII. Gergely pápa bizottságot állított fel a naptárreform kidolgozására. A fő szempont az volt, hogy a Julián-naptárat a legkisebb változtatásokkal hozzák összhangba a csillagászati megfigyelésekkel.
Az évből elvettek tíz napot és az év átlagos hosszát is csökkentették - azaz minden néggyel osztható év szökőév maradt, de a 100-zal osztható évek közül csak minden 400-zal osztható lett az. A hiba most már csak 3000 évenként egy nap, így legközelebb 4782-ben lesz szükség egy nap kihagyására. A reform kidolgozásakor felmerült az az ötlet is, hogy a tíznapos eltérést a szökőnapok kihagyásával 40 év alatt korrigálják, de végül az egyszeri beavatkozás mellett döntöttek.
A késlekedésnek prózai okai is voltak: a reform tudományos magyarázata csak 1603-ban jelent meg, s a naptár nyomtatott példányai sem jutottak el időben mindenhová. A protestáns országok "pápista ármányt" gyanítottak, Nagy-Britannia (és ezzel együtt amerikai gyarmatai) csak 1752-ben, Svédország 1753-ban, Dánia 1776-ban adta be derekát. Oroszország, illetve már a Szovjetunió 1918. január 31-én tért át a Gergely-naptárra, így került a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója november 7-re. Japán 1873-ban, Kína 1912-ben tért át a Gergely-naptárra, amelyet Európában utolsóként 1923-ban Görögország vezette be.
II. Rudolf Habsburg császár (I. Rudolf néven magyar király) 1582 végén rendelte el a Gergely-naptár használatát birodalmában, a magyar rendek azonban csak az 1588-as országgyűlésen iktatták ezt törvénybe, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy ezt nem a pápa utasítására, hanem a király kérésére teszik; a régi naptár használatát 1599-től büntették.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- 16 percig tartott Ham, az űrcsimpánz első utazása 20:20
- San Francisco lakosságát 25-szörösére növelte az aranyláz 18:07
- Mérhetetlen pusztítást okozott a Tet-offenzíva 16:05
- Már Szent István is tiltotta a vasárnapi munkavégzést 15:05
- Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken 09:05
- Bűncselekmény vagy tragédia volt a Wilhelm Gustloff elsüllyedése? tegnap
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban tegnap
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője tegnap