2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Túlnépesedés és sírrablás fenyegeti a dél-amerikai Római Birodalmat

2007. május 21. 12:00

Olvadó piramisoktól a hegyvidéki szállodákig

MK: Mi a véleménye a perui kormányzat Chan Chanban és Machu Picchuban folytatott örökségvédelmi kampányairól? Mit tesznek és mit tehetnek a kulturális és régészeti örökség védelmében?

Gy.J.:
Perunak óriási hátránya van Mexikóval szemben: Mexikóban ugyanis kőből épültek a piramisok, míg Peruban döntően agyagtéglákból. Ez a megoldás sivatagi körülményekre lett kitalálva és ott nagyon is működőképes. A vályogtéglák a szárazság idején jól beválnak, és azzal a nagy előnnyel rendelkeznek, hogy nagy mennyiségben felhalmozva hatalmas súlyt képesek megtartani. Így a legnagyobb perui piramis - a Holdpiramis - építéséhez körülbelül 143 millió téglát használtak fel, és mivel nagyon széles az alapja, rendkívül stabil. A gyenge pontja a vízállóság (ha víz éri a téglákat, akkor a pezsgőtablettához hasonlóan mállanak szét), ám ez elméletileg nem jelenthetne problémát.

A széles körben ismert El Nino jelenség azonban 7-9 évente rendszeresen megjelenik a perui partoknál, és főképp a perui tengerpart északi részén - ahol Chan Chan és a többi nagy romváros található - hatalmas esőzéseket okoz. Óriási lefolyástalan tavak keletkeznek, a folyók hatalmasra duzzadnak, árvizek pusztítanak, és a piramisok is szétfolynak. Ezzel igazából nem lehet mit kezdeni, egyes történetileg, régészetileg, művészeti szempontból fontos részeiket különböző vegyi anyagokkal próbálják konzerválni, míg másokat befednek.

Chan Chan bejárata

Az esőzések mellett további problémát jelent, hogy a hajdani települések és piramisok nagyon sok esetben ugyanott vannak, mint a mai városok. Olyan országokról beszélünk, ahol a népesség növekedése évente nem ezrelékekben, hanem százalékokban mérhető. Az 50-60-as években Peruban lezajlott migrációs folyamat eredményeként többmilliósra duzzadt nagyvárosokban pedig minden hely számít, következésképp óriási tömegek várják, hogy mikor foglalhatják el az adott területeket. Hatalmas nyomás nehezedik a helyi önkormányzatokra az ügyben, és az új lakók szép lassan elfoglalják a korábbi romvárosokat is. Ezzel a problémával küzd Trujillo peremén Chan Chan is.

Egy másik szégyenletes dolog, hogy sokszor szemétlerakónak használják a romterületeket, hiszen ezekben az országokban nincs megfelelően megoldva a szemét elhelyezésének kérdése, ami ugyanakkor óriási mennyiségben keletkezik a hatalmas városokban. Amikor először jártam Peruban, döbbenetes volt, hogy a városok közeledtét a sivatagot beborító szeméthegyek és az azok felgyújtásából származó bűz jelezte. Mindez nagyon komoly veszélyt jelent a régészeti területekre is, még akkor is, ha Chan Chan a világörökség része, tehát elméletileg a peruiaknak kötelessége lenne annak megőrzése. Ez azonban nem könnyű egy 20 négyzetkilométeres romváros esetében, aminek csak a magja - uralkodói paloták, szertartási központok - 6 négyzetkilométeres, és a műemlékvédelmi, régészeti eszközökkel való védelme igen költséges.

Machu Picchu esetében másról van szó: magáncégek - némi állami támogatással - az egész régiót szeretnék privatizálni. Ez nem feltétlen a tulajdoni, hanem inkább csak a használati jog hosszú távú monopolizált átruházását jelenti. Ez történt a helyi vasútvonallal, amely az egyetlen megközelítési lehetőséget jelenti a romvárosba, mivel a völgyben szerencsére nem építettek aszfaltutat. A vonal magánkézbe adásával a vasúti jegyek ára is drasztikusan emelkedett: a korábbi 8 dolláros út ma 80 dollárba kerül. Bár kötelezték őket egy szociális vonat fenntartására, amely a helyiek olcsó közlekedésére szolgált, pár évvel ezelőtt egy földcsuszamlás Machu Picchu fölött elzárta a továbbvezető utat, amit azóta sem hoztak helyre, mert az nem jelent számukra hasznot.

Ugyanezt a törekvést érzem a romváros és környezete kapcsán is: pár évvel ezelőtt kiírtak egy tervpályázatot, amire Magyarországról is pályáztak, és ilyen módon én is bekerültem a tervezésbe. Mostanra egy kicsit bánom, hogy közöm volt hozzá, és szerencsére nem is nyertünk vele, sőt végül a győztes pályázat sem valósult meg. Ennek a célja az volt, hogy a Machu Picchu romterületével szemben álló markánsan kiemelkedő kúp alakú hegy tetejére egy szállodát akartak építeni, ahová libegővel szállították volna fel a turistákat. Érthetőek az erre irányuló törekvések, hiszen a romvárost évente közel egymillió turista látogatja, akiknek ma három lehetősége van. Vagy egynapos kirándulásra jönnek Cuscóból és este visszamennek, a másik lehetőség, hogy a Machu Picchu alatti kis faluban szállnak meg, ami egy elég durva hely (bár vannak jobb minőségű szállodák), mert nincs hely az infrastruktúra kiépítésére. A harmadik lehetőség a romterület mellett régóta álló, tájba simuló egyszintes szálloda, ami valóban nagyon jó, de egyben nagyon drága hely. A befektetőknek az új tervek nyilván hatalmas kísértést jelentenek, és bár a kormányzat ennek egyelőre ellenáll, kérdés, hogy ez meddig maradhat így.

MK: Mit tehetnek a perui hatóságok a műkincsrablások és sírok kifosztása ellen?

Gy.J.: Hát nem túl sokat. Olyan veszély ez, amin - ha tetszik - már túl vagyunk: nem igazán lehet arra számítani, hogy érintetlen sírokat találnának, hiszen a jelenség a 19. század óta élő probléma. Nem tudom pontosan, hogy a kiállításon vannak-e ilyen tárgyak, mert ez nem derült ki az anyagból. Egy biztos, az anyag jelentős részét kölcsönző Museo de America gyűjteményében az első ilyen tárgyak a 18. század második felében jelentek meg.

A perui hatóságok nem is tehetnek túl sokat ellene, mert Peru olyan ország, ahol akár én is nyugodtan átsétálhatok a perui-brazil határon, és bárhol bármit átvihetek. Ha a perui régiség már Brazíliában van, akkor az már nem kényes téma, mert ott főként az indián tolldíszekre ügyelnek, és más régiségekkel nem nagyon foglalkoznak. A peruiak így nagyon nehéz helyzetben vannak, de azért igyekeznek megakadályozni a műkincsrablásokat, és amikor valami kiderül, jogi eszközöket is bevetnek. A sírok kifosztásával hasonló a helyzet, mint a kábítószerrel: amíg van kereslet, az mindig generálni fogja a rablóásatásokat is.

MK: Köszönjük az interjút!

Ha kérdése lenne Gyarmati Jánoshoz, akkor azt itt megírhatja nekünk!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár