Túlnépesedés és sírrablás fenyegeti a dél-amerikai Római Birodalmat
2007. május 21. 12:00
Korábban
Ősi hagyományok és spanyol hódítók
MK: A geográfiailag roppant változatos birodalom egy abszolút uralkodó irányítása alatt állt. Ez a fajta centralizált felülről irányított berendezkedés mennyire volt elterjedt a kontinensen?
Gy.J.: A kontinensen két kulturális etnikai csomópont emelkedett ki. Az egyik Mexikó és kapcsolt részei, a másik pedig a középső Andok, tehát főképpen Peru voltak. Mexikóban nem beszélhetünk igazi territoriális birodalomról, mert az inkák kortársainál, az aztékoknál a birodalom egész másként működött. Ott ugyanis voltak olyan területek, amelyeket ténylegesen nem hajtottak állandó fennhatóság alá, és azok többé-kevésbé függetlenül létezhettek. Nem integrálták őket a birodalomba, és csak az volt fontos, hogy a javakat adó vagy ajándékok formájában beszedjék.
Náluk a régészeti anyagok mellett csak az inka analógiákra hagyatkozhatunk, amelyből arra következtethetünk, hogy az ő uralmuk is nagy, bár az inkákénál kisebb területekre terjedt ki. Létezett már az úthálózat és a központosított raktárak rendszere, és a városaik szerkezete is egy erős központi akarat meglétét feltételezi. Az infrastruktúra esetében azonban nincsenek régészeti bizonyítékaink, hiszen ott szinte lehetetlen megállapítani, hogy mikor épült, hiszen az épületekben megszokott cserép- és faanyagok helyett itt csak a kövek faragásaira hagyatkozhatunk.
MK: A véres spanyol hódítás során Francisco Pizarro vezetésével 1532-33-ban 5 nagy csata során elveszett a birodalom. Ezekben 169, 80, 30, 110, illetve 40 spanyol zsoldos katona mészárolta halomra a több tízezer inkát. Miként szálltak szembe a hódítók ezzel a centralizált állammal: az acél és a gyapjú felszerelések egyenlőtlen technikai küzdelméről van szó, vagy talán többről is?
Gy.J.: Bár a kérdést már részletesen tárgyalták az elmúlt évtizedekben, biztosat még ma sem tudunk. Egyfelől valóban egyenlőtlen küzdelem volt, hiszen a Pizarróval érkező spanyolok a korszak, tehát a 15-16. század fordulójának legjobb katonáit jelentették. Részt vettek a spanyol reconquistában és az európai háborúkban, komoly képzést kaptak, és nagyon jó volt a felszerelésük, páncéljuk, kardjuk, a lovaik is erre voltak trenírozva. A spanyol örökösödési szabályok miatt pedig vagyonra és földekre áhítoztak, aminek bővében volt az új földrész. Velük szemben bronzkori színvonalon álló tömegek álltak, akik fegyverzetének jelentős része fából és kőből készült. A védőfelszerelésük tehát a nullával volt egyenlő: kitömött gyapjúmellényekkel és szerves anyagból készült sisakokkal próbáltak védekezni a toledói acél, a harci lovak és idomított kutyák ellen. Ráadásul a hitük miatt a lovat és az embert egy lénynek hitték.
A másik magyarázat az európai és az indián hadviselés közötti lényeges ideológiai különbségben rejlik, amit a spanyolok igen hamar felismertek. Pizarro ugyanis akkor indult el, amikor Cortez már befejezte Mexikó meghódítását, és amikor a két vezető találkozott, az utóbbi hasznos tanácsokkal szolgált neki. Ez befolyásolhatta azt a találkozót is, amelyre 1532. november 16-án került sor Pizarro és Atahualpa, az inkák uralkodója között. A spanyolok ekkor egy zárt téren állítottak csapdát, amibe az inkák besétáltak, és ott a spanyolok Atahualpát fogságba ejtették. Az indián hadviselés szerint - az európaival ellentétben - a vezér elfogása vagy eleste egyenlő volt a csata elvesztésével. A háború persze még jó pár évig folytatódott, sőt egészen 1572-ig eltartott, de az már csak utójátéknak tekinthető.
A legnagyobb kihívás az inka birodalom megközelítése volt, hiszen a hegyvidékig egy mocsaras dzsungelen kellett átkelni. A spanyolok a betegségek, kórokozók, az ellátmány hiánya és a helyiek őserdei harcmodora miatt egyedül itt vesztettek embereket. Ezen a területen azért sem voltak sikeresek, mert az ott élők mozgékonyan éltek, és nem voltak állandó településeik. Peruban azonban letelepedett földművesekkel találkoztak, akiket alig pár év alatt hódítottak meg. Peru azért is volt sokkal fontosabb volt a spanyolok számára, mert óriási művelhető földterületeik és bányászható ásványkincseik voltak, míg az őserdőben és az Atacama sivatagban semmi hasznosíthatót nem találtak. Éppen ezekért sokkal kevesebb energiát fordítottak ezen területek pacifikálására. Az északi és déli területeken így a 19. század közepéig tartottak a háborúk az indiánok ellen. Mindezt az is nehezítette, hogy a mozgékony törzsek időközben megszerezték az európai tűzfegyvereket és megtanultak lovagolni is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter 15:05
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap