Erhard, Ludwig

A sikertelen kancellár

A dörzsöltség és a gazdasági hozzáértés meghozta eredményét: Erhard szövetségi gazdasági miniszterként folytathatta politikai karrierjét Konrad Adenauer kormányában. A háborút követő években a szociális piacgazdaság alapján állt, ugyanakkor támogatta az állam komolyabb szerepvállalását, különösen a versenyszférában. Később jelentős szerepet játszott a pénzreformban, a monopóliumok hatalmának megtörésében és a szabad verseny feltételeinek megteremtésében. Az ötvenes években, a gazdasági felfutás idején, amikor Németország belépett a jóléti államok sorába, a legnépszerűbb politikusok között tartották számon.

VI. Pál pápával, 1964

Sikeres politikája elismeréseként 1957-ben alkancellár lett, majd 1963. október 16-án, egy nappal Adenauer visszavonulását követően szövetségi kancellárrá választották. Kancellárként azonban már korántsem volt olyan sikeres, párttársai őt tették felelőssé a német-francia viszony hűvösebbé válásáért. Erhard külügyminiszterével, Gerhard Schröderrel (nem tévesztendő össze a későbbi kancellárral) együtt inkább az atlantisták köréhez tarozott, és a francia kapcsolatoknál fontosabbnak tartotta az Egyesült Államokkal kialakított jó viszony ápolását.

A szemrehányások ellenére 1965-ben választási győzelemre vezette a kereszténydemokratákat, a kormányalakítási tárgyalások során azonban már egyre több ellentét merült fel a CDU, a bajor testvérpárt CSU, és a koalíciós partner szabaddemokraták (FDP) között. A koalíciós kormány nem is húzta sokáig: 1966-ban pénzügyi válság sújtotta az országot, és saját pártjának soraiból is egyre többen támadták a kancellárt. Végül a kormánykoalíció is felbomlott, ezért Ludwig Erhard háromévi kancellárság után 1966. december 1-jén lemondott posztjáról.

Erhard még közel tíz éven át politizált, pártelnök is volt. Nyolcvanéves korában, 1977. május 5-én, Bonnban hunyt el. A II. világháború utáni évek egyik legjelentősebb német politikusának arcképe az euró bevezetéséig a kétmárkás pénzérmén volt látható.

(Múlt-kor/MTI)

1. Kijátszotta a szövetséges pénzreformot
2. A sikertelen kancellár