Károly herceg György királyként léphet trónra
2006. január 3. 11:00
A baljós történelmi előzmények miatt esetleg nem III. Károly, hanem VII. György néven lép majd trónra Károly brit trónörökös - írta a karácsonyi brit sajtó.
|
Fenyegető múlt? |
I. Károly ugyanis az egyetlen olyan angol uralkodó volt, akit kivégeztek. Az angol polgárháborút betetőző, 1649-ben végrehajtott lefejezését követte Oliver Cromwell puritán köztársaságának átmeneti időszaka. Az 1660-as restaurációval, 18 évi száműzetés után trónra került II. Károly főleg egymást váltó szeretőiről híresült el. Mindemellett sokan a III. Károly uralkodói nevet is már foglaltnak tekintik. II. Jakab, az utolsó, trónjáról elűzött katolikus angol király unokáját, Károly herceget, népszerű nevén "Bonnie Prince Charlie"-t, aki katonai erővel próbálta meg elérni a Stuart-restaurációt a XVIII. század közepén, hívei annak idején III. Károly királyként tartották számon.
Károly jelenlegi trónörökös nagyapja, VI. György király - a mostani uralkodó, II. Erzsébet királynő korán elhunyt édesapja - ugyanakkor az angol monarchia történetének egyik legnépszerűbb koronás fője volt. A walesi herceg emellett legalább olyan megalapozottsággal választhatja a György nevet uralkodásához, mint a Károlyt, hiszen annak idején Károly Fülöp Artúr György névre keresztelték.
A névmódosítással Károly még csak úttörő sem lenne az angol királyok és királynők között: a legutóbbi hat angol uralkodó közül négy nem azon a néven lépett trónra, amelyen trónörökösként nyilvántartották. Viktória királynő például Alexandrina néven született, VI. György király, II. Erzsébet királynő édesapja pedig Albert hercegként volt ismert, amíg bátyja, VIII. Edward lemondása után, számára is váratlanul, a brit trónon nem találta magát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap














