Cementként szilárdult meg Pompeji lakóinak tüdejében a forró hamu
2020. május 31. 08:39 Niel-Peter Granzow Busch
Korábban
Misenum sem menekülhet (augusztus 25., 06.30)
Ifjabb Plinius leírása alapján Stabiaet, ahol nagybátyja tartózkodott, most szintén hatalmas mennyiségű hamu és több földrengés érte el. Nagybátyja szobája tele lett hamuval.
„Azt kérdezték maguktól, hogy a házban maradjanak-e vagy inkább kimeneküljenek onnan? Az épületek rázkódtak és úgy dülöngéltek jobbra-balra, mintha leváltak volna alapjaikról”- írta Plinius.
Pompejit reggel 6.30 és 7.00 között érte el az első lavina. A vulkáni anyag jó részét ugyan lelassította a város északi felét övező fal, de a toxikus gázok számos embert öltek meg az utcákon és azokat a gyengéket, akik nem tudtak elmenekülni.
A földrengések még Misenumban is érezhetőek voltak, ahol ifjabb Plinius és vele lakosok ezrei döntöttek úgy, hogy elmenekülnek – még mielőtt a Vezúv az ő városukat is a földdel tenné egyenlővé. Nem sokkal később Misenumra is hamu kezdett hullani.
„Csak a férfiak üvöltését és a nők és gyermekek sikítozását hallottam. Az emberek a szüleik, gyermekeik vagy hitvesük után kiáltoztak, már csak hangról ismerve fel egymást.
Voltak, akik az égbe emelték kezüket, míg mások elvesztették hitüket az istenekben és azt gondolták, hogy eljött az örök üdvözülés pillanata” – így írta le a történteket az ifjú római.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Nyomdagépek adták a golyóstoll ötletét Bíró Lászlónak 19:05
- A természet tanulmányozásában látta sikerének titkát Gaudí 15:05
- Nem fogadta egyöntetű siker Lechner Ödön múlttól elszakadó építészetét 12:20
- Folyóba fulladt az egész életében háborúzó Rőtszakállú Frigyes 10:35
- Emlékérmet bocsátott ki Neumann János tiszteletére az MNB tegnap
- Születésnapos a világ egyetlen Oscar-díjas kacsája, Donald tegnap
- Kétévi készülődés után ünnepli fennállása 1000. évfordulóját Mont-Saint-Michel mesébe illő apátsága tegnap
- A közösségi régészet eredményei tárulnak fel a balácapusztai római villában tegnap