Bűzös ragasztó a királyi főn, „őrült” katona az uralkodó előtt – négy kevéssé ismert katonai anekdota
2018. március 19. 10:51
Korábban
Felismerés: egy csók és más semmi
A 19. században heves harcok dúltak Delhi városában. Sáhdzsahánábád lakói közt 1857-ben lázadás tört ki, és a megmozdulás gyorsan terjedt Észak-India városaiban. A társadalom szinte minden rétege Delhibe özönlött, hogy megvédje az angol betolakodóktól II. Bahádur mogul sahot, a szipojlázadás szimbolikus vezetőjét. Az egyre nagyobb létszámú tömeg összehangolt támadást indított az angolok ellen. Megöltek több parancsnokot, volt, akit ledobáltak a lázadás központjaként ismert Vörös Erőd falairól. A britek azonban szeptemberben támadást indítottak Delhi ellen, és a Kashimiri kapun behatolva a település nagy részét visszafoglalták. A sikeres ostrom után azonban továbbra is heves harcok dúltak a britek és az indiai lázadók között.
Az angolok több házba is betörtek, keresve az ellenséges erőket. Egy alkalommal Wilberforce zászlós távozásra adott parancsot az embereinek, akik egy asszonyokkal teli szobában randalíroztak. Az egyik embere azonban nem volt erre hajlandó, és ehelyett a muskétájával erősen fejbe verte az egyik nőt. Wilberforce egyszerűen nem értette, hogy mi történik. Elképedve kérdezte a katonát, hogy miért ütötte meg az asszonyt.
„Tudja uram, látott már maga nőt ilyen szép bajusszal, mint ez?” – kérdezte a brit katona, miközben felemelte az indiai hadsereg bennszülött katonájának, a szipojnak a fejét. A zászlós visszaemlékezései szerint ekkor teljesen le volt nyűgözve, és arról érdeklődött a katonától, hogy mi keltette fel a gyanúját. Embere ekkor kifejtette, hogy a parancs csak az asszonyok bántalmazását tiltotta meg, de arról szó sem volt, hogy megcsókolni ne lehetne őket. A történetet R. G. Wilberforce Az indiai lázadás egy fel nem jegyzett fejezete (An Unrecorded Chapter of the Indian Mutiny) című írásában fejtette ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap