Beletúrtak egy dán püspök 17. századi ürülékébe
2016. november 23. 11:01
A dániai Aalborg múzeumában már közel nyolc évtizede tárolnak egy dobozban egy törött üveget, amelynek tartalma nem más, mint egy 17. századi dán püspök ürüléke. A becses bélsár most mikroszkóp alá került, amiből kiderült, hogy az egyházi elöljáró előnyben részesítette az egzotikus ételeket, írta a BBC.
Korábban
Az aalborgi egyházi vezető megmaradt ürülékére 1937-ben bukkantak rá, miközben egy régi püspöki kastélyt tártak fel. A kutatások szerint a lelet Jens Bircherod püspökhöz tartozhatott, aki 1694 és 1708 között lakta az épületet, mondta Jette Linaa, a helyi Moesgaard Múzeum munkatársa.
A püspök a Dán Királyság középső részén található Fyn szigetről (az ország harmadik legnagyobb szigete) származott. A sziget lakói akkoriban többek között arról voltak híresek, hogy előszeretettel fogyasztották a mongol törzsek által Ázsiából Európába behozott, ma leginkább a diétázók által előnyben részesített hajdinát. Ezzel szemben Dánia legészakibb csücskében található Aalborg városában (Fyntől mintegy 200 kilométerre) főként zabkása, káposzta, sertés- és marhahús került az asztalra.
A püspöki ürülék átvizsgálása során a hajdina mellett fügére, szőlőre és borsra, valamint egyéb diófélékre és bogyós gyümölcsökre utaló nyomokat fedeztek fel. „Ezek alapján kijelenthető, hogy Jens Bircherod a felsőbb társadalmi rétegek közé tartozott” – magyarázta Linaa.
A püspöki toalett titkai
A múzeum egyik raktárában éppen a 15-17. században élő dánok városokba költözési szokásait bizonyító tárgyakat vizsgálta Linaa és társa, Christian Vraengmose, amikor rábukkantak egy dobozkára. Az egykoron Aalborg közepén található püspöki kastélyt a harmincas években teljesen lebontották, a helyén pedig egy új teret alakítottak ki. A közben feltárt épületből származó leleteket a múzeumba szállították. Amikor kinyitották a dobozt, megtalálták a szokatlan tartalmú, törött üveget, amely a kastély latrinájából származott.
A széklet mellet egyébként a hollandiai Delft városából származó porcelán korsókra, tálakra, valamint üvegpoharakra is bukkantak. A régészek szerint a következő feladat az lesz, hogy pontosan meghatározzák, pontosan kik és hányan laktak a 17-18. század fordulóján a püspök, annak felesége és gyermekei mellett kastélyban. Emellett még további két latrina is vár az aalborgi kutatókra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap