Az őrült király nyálfoltos mellényétől Viktória hatalmas bugyogójáig – ilyen volt a brit uralkodók ruhatára
2017. február 1. 14:08
Korábban
A kamaszfiú méretű király
A kis termetű és görbe hátú III. (Orániai) Vilmos fizikailag a VIII. Henrik-i értelemben nem volt túlzottan karizmatikusnak nevezhető. Hampton Court-i palotáját részben asztmája miatt építette újjá, mivel a nyirkos, füstös Whitehallban nem jutott elég friss levegőhöz. Ez nyilvánvalóvá válik, ha rápillantunk alsóingére, amely olyan, mintha egy 12 éves fiúé lenne, mint ahogy zöld zoknijai is kis lábakra utalnak.
Vilmos elűzte a trónról apósát, II. Jakabot, hogy feleségével (vagyis Jakab lányával), II. Máriával együtt uralkodhasson. A királyt politikai éleslátása és pragmatizmusa, amelyek kárpótolták fizikai hiányosságaiért, és amelyeket németalföldi államocskák vezetőjeként sajátított el, tökéletesen alkalmassá tették erre a pozícióra. Horgas orrával és átláthatatlan személyiségével alattvalóira határozottan nem tett királyi benyomást: ezt erősítette alacsony termete is. Manapság azonban már kivételes képességű uralkodóként ismerik el, figyelembe véve, hogy szinte vérontás nélkül került a trónra, és stabilitást teremtett az országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Még a japánok csodálatát is elnyerte az amerikai Hellcat
- Ügyesen egyensúlyozott a nagyhatalmak között Törökország a 2. világháborúban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.