Az önjelölt római császárnőtől az ír kalózkirálynőig: öt harcias nő a történelemből
2018. október 9. 08:11 Múlt-kor
Korábban
Toszkánai Matilda
Az 1046-ban született Matilda 1052-től volt Toszkána őrgrófnője, majd 1076-ban Észak-Itália jelentős része, Lombardia, Emilia és Romagna is az irányítása alá került. Az általa Canossa várából uralt területek voltak egyben Itália legerősebb államai is ekkoriban. Mindez IV. Henrik német-római császár és VII. Gergely pápa háborúja közepette történt – a pápa és a császár a püspökök kinevezésének jogán vitáztak, Matilda pedig a pápa mellé állt a konfliktusban.
Matilda földjeire többször betörtek a császári csapatok, neki azonban minden alkalommal sikerült visszaverni a támadásokat. A pápa többi szövetségesének nem volt ilyen szerencséje, Matilda azonban amellett, hogy jó hadvezér volt, jól használta ki az általa uralt vidékek földrajzi adottságait, továbbá politikailag kifizetődő házasságot kötött a nála 25 évvel fiatalabb II. Welf bajor herceggel, aki a pápa (ekkor már III. Viktor) másik legnagyobb szövetségese volt Matilda mellett. Az őrgrófnő sikereinek köszönhetően egyre több itáliai állam állt mellé, és állt ellen Henrik törekvéseinek.
A siker azonban nem tarthatott örökké: IV. Henrik utódja, V. Henrik jóval erősebbnek bizonyult, és egész Észak-Itália végigpusztításával fenyegetett. Matilda bölcsen úgy döntött, kiegyezik az új császárral, aki „Itália császári helyettesévé és alkirálynőjévé” nevezte ki. E pozíciójában elősegítette a megbékélést a császár és a pápa között, így figyelmét már másra is fordíthatta a háborúzáson kívül. A népszerű történet szerint száznál is több templomot alapított halála előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap