Az MTA vezetésével tárták fel a kommunista diktatúrákkal szembeni ellenkultúrák történetét
2018. november 30. 19:08 MTI
A kommunista korszak ellenkultúrájának magángyűjtőknél és közgyűjteményekben őrzött örökségéről rendeztek nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, ahol bemutatták többek között az online 15 nyelven elérhetővé tett nemzetközi adatbázist a volt szocialista tömb alternatív kultúrájának mindeddig ismeretlen magán- és közgyűjteményeiről - közölték a szervezők csütörtökön.
Korábban
Közlésük szerint a nemzetközi adatbázis mellett a konferencián bemutatták a kutatást összefoglaló, mintegy húsz országból 65 szerző közreműködésével készült felsőoktatási kézikönyvet; illetve a középiskolai és egyetemi oktatókat segítő online tananyagokat.
A COURAGE elnevezésű, kommunista korszak ellenkultúráját vizsgáló kutatóprogramot vezető Bölcsészettudományi Kutatóközpont három éven át tizenöt ország kutatóit koordinálta. A COURAGE nemzetközi adatbázisa csaknem száz kutató hároméves munkája nyomán jött létre, és jelenleg 325 gyűjteményről közöl új adatokat.
Mint írják, az adatbázis emellett a levéltári kutatásokat is megújíthatja, mivel új, eddig alig, vagy egyáltalán nem használt források kerülnek a kutatók látókörébe. A közlemény idézi Kovács Évát, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóját, aki kiemelte, hogy az eddig elszórtan létező gyűjteményeket összefogó és bemutató portál által ezentúl összehasonlíthatóvá válik a kommunista diktatúrák hatása a kelet-európai régióban.
A közlemény idézi Apor Péter történészt, a projekt egyik vezetőjét, aki rámutatott arra, hogy az immáron hozzáférhető egyéni életutak és a láthatóvá tett magángyűjtemények megváltoztathatják a korszakról élő, gyakran sematikus képet. A kutatás koordinátora, Horváth Sándor szerint a kutatás eredményei nem csupán a történészeknek, hanem a nagyközönség számára is érthetőbbé teszi, miért áll a mai napig viták kereszttüzében a korszak történelme.
A projektben résztvevő tíz ország előadói többek között arra keresték a választ, hogyan tudtak a kultúra szereplői országhatárokat és a vasfüggönyt is átívelő hálózatokat létrehozni a diktatúra idején. Hogyan sikerült dokumentálni a tiltottnak számító tevékenységeket? Miként volt jelen a titkosszolgálat a kultúra különböző szféráiban?
A közlemény idézi a kutatás eredményeit összefoglaló, több mint hatszáz oldalas kézikönyv egyik szerkesztőjét, Apor Balázst, aki szerint ilyen átfogó kötet a korszak kulturális ellenállásáról még nem született, ezért egyedülálló a maga nemében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.