Az igazi őrült tudós – így lett a rakétakutatás úttörőjéből korának hírhedt okkultistája

2018. augusztus 9. 12:59 Múlt-kor

Jack Parsons elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a rakétakutatás a sci-fi regények lapjairól átlépett a tudományos világba. Tevékenysége közvetlenül hozzájérult ahhoz, hogy a NASA sikerrel vette az űrverseny kihívásait a hidegháború évei alatt. Parsons ugyanakkor nem csak tudományos teljesítményével, hanem bizarr, hedonista életstílusával is felhívta magára a figyelmet.

Korábban

Jack Parsons 1914. október 2-án született a Kalifornia állambeli Los Angeles városában. Gyermekként nagy rajongója volt a korabeli sci-fi irodalomnak és már tízenéves korától fogva rendszeresen kísérletezett is. Első – még puskaporral működő – rakétáit házuk hátsó kertjében építette barátjával, Ed Formannal. A gimnázium elvégzését követően ugyan bekerült a neves Stanford egyetemre, de a gazdasági világválság okozta anyagi nehézségek miatt kénytelen volt otthagyni tanulmányait, így egyetemi diplomát soha életében nem szerzett.

Mindez nem akadályozta meg abban, hogy folytassa kísérleteit és hamarosan egy saját kutatócsoportot szervezett Formannal és a Kaliforniai Műszaki Egyetem egy doktoranduszával, Frank Malinával közösen. A kis csapat a hangzatos „Öngyilkos osztag” néven vált ismertté.

Amikor Parsons, Forman és Malina az 1930-as évek második felében elkezdett robbanószerekkel és rakétákkal foglalkozni, a rakétatudomány és sugárhajtás gondolata még inkább a tudományos-fantasztikus világ része volt, mintsem az egyetemi kutatóintezeteké. Jól mutatja ezt, hogy amikor 1920-ban egy Robert Goddard nevű professzor felvetette, hogy a jövőben egy rakéta képes lehet akár arra is, hogy elérje a Holdat, a korabeli sajtó lényegében köznevetség tárgyává tette őt. Az 1945-ben elhunyt Goddardnak aztán halála után igazságot szolgáltatott a történelem: 1969 júliusában – amikor az Apollo-11 űrhajó éppen a Hold felé tartott, a New York Times hivatalos helyreigazítást közölt évtizedekkel korábbi cikke miatt.

Az Öngyilkos osztagot azonban semmi nem tántoríthatta el választott kutatásuktól. Rövidesen kiderült, hogy Parsons kiváló érzékkel tudja összekeverni a különféle vegyszereket, hogy aztán azokból olyan hajtóanyagot készítsen, amelyek bár robbanékonyak, de irányíthatók is egyben. Malina közbenjárására a csapat munkájára hamarosan már a NASA is felfigyelt, így Parsonsék rövidesen az újonnan alakított Sugárhajtás Laboratórium munkatársai lettek.

A meredeken felfelé ívelő karrier azonban váratlan fordulatot vett. A NASA munkatársaként Parsons az amerikai belső kémelhárítás figyelmét is felkeltette, az FBI pedig valószínűleg igencsak meglepődött, amikor utánanézett az ifjú zseni szabadidős tevékenységeinek.

Parsons ugyanis ekkor már évek óta az Ordo Templis Orientis (Keleti Templomosok Rendje) nevű szabadkőműves szervezet aktív tagja volt. A rend tagjai törhetetlen lelkesedéssel követték vezetőjük, a hírhedt brit okkultista, Aleister Crowley tanítását, amelynek mindössze egyetlen parancsolata volt: „Tégy, amit akarsz!” Ez a gyakorlatban a szexuális vágyak korlátok nélküli kiélését és különféle bizarr rituálékat jelentett, így például Parsons és társai rendszeresen fogyasztottak menstruációs vérből készített süteményeket.

A rakétakutatásból igencsak meggazdagodó Parsons teljesen átadta magát a hedonista életvitelnek. Pasadena városában egy impozáns villát vásárolt magának, ahol rendszeresen szervezett orgiákat. Nem meglepő módon első házassága is ekkoriban ment tönkre, azt követően, hogy Parsons lefeküdt felesége akkor 17 éves húgával, Sara Northrup Hollisterrel.

Bár Parsons kulcsszerepet játszott az amerikai rakétaprogram beindításában, különös hobbija gyorsan vállalhatatlanná vált a kormányzat és a NASA számára. 1943-ban ezért elbocsátották a kutatóintézettől és kivásárolták a barátaival közösen alapított vállalkozásában birtokolt tulajdonrészét.

A vagyonos tudósból még gazdagabb munkanélkülivé váló Parsons ezután méginkább elmerült az okkultizmusban. Megismerkedett a napjainkban leginkább a szcientológia alapítójaként ismert L. Ron Hubbard sci-fi íróval, aki egy alkalommal rávette Parsonst, hogy hajtson végre egy rituálét, amellyel egy igazi istennőt idézhet meg. A ceremónia – amit még Parsons korábbi „mestere”, Crowley is ostobaságnak tartott – lényegében abból állt, hogy Parsons kántálni kezdett, különféle szimbólumokat rajzolt a levegőbe egy karddal, állati vért csöpögtetett rúnákra, majd önkielégítést végzett egy varázserővel bíró kőtábla fölött, hogy így „ejtse teherbe” azt. Parsons és Hubbard kapcsolata végül azzal ért véget, hogy utóbbi egy nap váratlanul eltűnt Parsons akkori barátnője, a már említett Sara társaságában (Hubbard később feleségül is vette a lányt).

Az okkult rituálék mellett, Parsons nem hagyott fel korábbi hobbijával sem, kertjében továbbra is gyakran épített rakétákat és más robbanóeszközöket. Ez okozta végül a végzetét is. 1952. június 17-én, az akkor mindössze 37 éves Parsons éppen laboratóriumában tevékenykedett, amikor egy véletlen robbanás lángra lobbantotta a többi vegyszert is. A robbanás leszakította a férfi jobb karját, eltörte a balt, illetve a két lábát, valamint egy mély lyukat fúrt arcának jobboldalán. Ennek ellenére még tudatánál volt, amikor a mentősök a helyszínre érkeztek. Jack Parsons végül nem sokkal később, a Huntington Memorial Kórházban hunyt el.