Az első aranykor: Budapest a századfordulón és a millennium idején
2020. július 6. 16:49 Pesti Monika
Korábban
A millenniumi kiállítás a Városligetben
A millennium megünneplésére tervezett rendezvények csúcspontját az Ezredéves Kiállítás jelentette, amelynek közvetlen előzménye az 1885-ös Országos Kiállítás volt. A világ- és egyéb kiállítások a XIX. század jellegzetes eseményei voltak. Az Ezredéves Kiállítás a korábbi országostól abban különbözött, hogy a jelen gazdasági és művészeti eredményei mellett a nemzet ezeréves múltját és néprajzi vonatkozásait is be kívánta mutatni.
A kiállítás legnagyobb szenzációja az úgynevezett Történelmi Főcsoport, vagyis a ma Vajdahunyad váraként emlegetett épületegyüttes volt, amelyet Alpár Ignác tervezett. Az 1854-es tűzvész után éppen restaurálás alatt álló vajdahunyadi vár ekkor szinte kínálkozott, hogy a Hunyadi-kort prezentáló épület mintájául szolgáljon. De emellett feladat volt a román, a gótikus és a Mária Terézia-korabeli barokk stílus bemutatása is.
Az épületcsoport először csak ideiglenes jelleggel, favázzal készült el (kivéve a román kori részt). A millenniumi kiállítás bezárása után azonban sajnálták lebontani az együttest, érezték, hogy ezzel komoly érték menne veszendőbe. A főváros hozzájárulását is sikerült megszerezni ahhoz, hogy az épületek tíz évig a helyükön maradhassanak, és a Mezőgazdasági Múzeumnak helyet adjanak.
Viszont a tó körüli nedvességet az ideiglenesre tervezett alapozás és a faszerkezetek nem bírták, elkerülhetetlenné vált a bontás. Végül a sajtó, az építészek és a művészvilág összefogásával sikerült elérni, hogy az épületegyüttes újra – már tartós épületszerkezetekkel – felépüljön.
Ős-Budavára: a millenniumi kiállítás szórakoztatónegyede
A millenniumi ünnepségekre a Városligetben létrehozott szórakoztatónegyedben minden volt, ami csak elképzelhető, és az is, ami szinte elképzelhetetlen – a mai kor szenzációhajhászásától nem maradtak el sokban elődeink sem. Az Oskar Marmorek építész tervei alapján felépült terület alapvetően a török kori budai várat imitálta, de a forgatag nemzetközi volt.
A szórakoztatónegyed nem akármilyen díszletek között valósult meg: a török kori budai várat fából, gipszből és egyéb könnyűszerkezetekkel építették meg. Ős-Budavára a kicsiktől a nagyokig mindenkinek kínált érdekességeket, naponta átlagosan 20 ezer látogatója volt. Hogy mennyire megmozgatta az ország apraját-nagyját, jól mutatja, hogy Sebők Zsigmond meseíró is szentel egy fejezetet neki a Maczkó úr kalandjai című könyvében.
Volt itt kávéház, zenepavilon, skót bábszínház, árnyképek és panorámakörkép, mecset dervisekkel, imámokkal, minaret müezzinnel. (Szegény müezzin szomorú véget ért: reumás panaszai miatt nehezen bírta a sok lépcsőt, és miután a fájdalmaira felírt orvosságot egy húzásra megitta, túladagolásban elhunyt.)
A bazárban egy 234 cm magas ír óriás is látható volt, de a szenzációhajhászás ezzel nem állt meg: volt itt két szakállas és egy féltestű nő is. A szenzációs látványosságokat még hosszan sorolhatnánk, igaz, egyikkel-másikkal kapcsolatban kiderült némi turpisság, így például az állítólag egyhuzamban nyolc napig alvó fakírok egyikét rajtakapták, amikor éjjel kinyitotta üvegkoporsóját, és kimászott elszívni egy cigarettát.
A cikk a Budapesti Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. támogatásával valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap