2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

"Az egyház nem fél a történelemtől": megnyitják a II. világháborús titkos vatikáni dokumentumokat

2019. március 5. 09:48 MTI

Ferenc pápa hétfőn bejelentette: úgy határozott, hogy kutathatóvá teszik a második világháború idején uralkodó egyházfővel, XII. Piusszal kapcsolatos titkos levéltári dokumentumokat, amit a zsidók már több évtizede követelnek. Az izraeli kormány és a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztmúzeum üdvözölte a lépést.

Egyesek azt állítják: az 1939 és 1958 között a katolikus egyház élén álló pápa szemet hunyt a holokauszt felett azáltal, hogy nem tiltakozott ellene erélyesen. A Vatikán mindeddig azt állította, hogy XII. Piusz a helyzet súlyosabbá tételét elkerülendő, a színfalak mögött csendben dolgozott azon, hogy meg tudjanak menteni minél több zsidót.

Ferenc pápa a Vatikán Titkos Archívumának tagjaihoz szólva azt mondta: "Az egyház nem fél a történelemtől". Hozzátette, hogy XII. Piusz megítélését "némi előítélet és túlzás" torzította. Az izraeli külügyminisztérium egyik szóvivője azt mondta, örülnek a döntésnek, és remélik, hogy lehetővé teszik a hozzáférést minden fontos archívumhoz.

A Jad Vasem közleményében derűlátónak mutatkozott, hogy mindez lehetővé teszi "a tárgyilagos és nyitott kutatást, valamint az átfogó vitát általánosságban a katolikus egyház, különösen pedig a Vatikán tevékenységéről a holokauszt idején".

Az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) is üdvözölte a pápa döntését. "Bő harminc éve követeli a bizottság a Szentszék Titkos Archívumának megnyitását a második világháború időszakára vonatkozón. Nagyon fontos, hogy a főbb holokausztintézetek Izraelben és az Egyesült Államokban tárgyilagosan értékeljék a legszörnyűbb időszak történelmi feljegyzéseit" – fogalmazott a Reuters hírügynökségnek küldött e-mailjében David Rosen rabbi, az AJC vallásközi ügyeinek nemzetközi igazgatója.

Az eddig titkos dokumentumokat 2020. március 2-án teszik hozzáférhetővé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár