Az 1835-ös tűzvész tette világvárossá New Yorkot

1835. december 16-ájának éjszakája jéghideg volt, olyannyira, hogy az East River befagyott. A pokoli időjárás ellenére a város népe a szoros brooklyni partján tolongott, és nézte az égő várost. A szemük láttára változott a város teljes pénzügyi negyede az amerikai üzleti élet virágzó központjából hamuvá és romokká. Maga a folyó is égett egy ideig, amikor a raktárakból szivárgó lángoló terpentin folyt bele. „Az egész város egy nagy tüzes lepelnek tűnt” – írta George William Sheldon, a város korai tüzeinek történetírója. A ma 1835-ös nagy tűzként ismert tűzvész félmilliárd dollár értékű tulajdont pusztított el, tizenhét háztömböt döntött romba, és majdnem a végét jelentette egy virágzó városnak. Habár nem olyan híres, mint 1871-es chicagói megfelelője, New York lakói a katasztrófának köszönhetik a vizet, amit ma isznak és az utcákat, amelyeken ma is sétálnak.

A gondolat, hogy New York nem Amerika egyik legfontosabb városa, ma talán nevetésre is okot adhat, de 1835-ben még csupán néhány évvel azelőtt tett szert országos presztízsre. Az Erie-csatorna még csak egy évtizeddel korábban helyezte át az ország pénzügyi súlypontját New York államra, amely így került közvetlen összeköttetésbe a gazdag középnyugati városokkal. New York kikötője is ekkoriban vált az ország legnagyobbjává, amely több forgalmat bonyolított, mint Baltimore, Boston és New Orleans kikötői együttvéve. Alsó-Manhattanben üzleti, pénzügyi és kereskedelmi negyedek sokasodtak, a város lakossága pedig 1820 és 1830 között hatvan százalékkal nőtt. A fa épületek exponenciálisan sokasodtak, de a vízkészlet nem tudott lépést tartani a fejlődés ütemével. Az állott víz és rossz köztisztasági viszonyok miatt bekövetkezett 1832-es kolerajárvány mellett ráadásul a városnak nem volt hivatásos tűzoltósága.

A New York-i tűzoltóság önkéntes alapon működött, fő alkotóelemei azok a férfiak voltak, akik az állomás mellett ácsorogtak abban a reményben, hogy riasztják őket. Ilyenkor aztán tömlőkkel pumpáltak vizet az East Riverből és a Hudson folyóból, mivel a városon belül nem volt megfelelő vízforrás. 1835. december 16-án éjjel a tűzoltóságra érkezett a hír, hogy a Hanover téren ég egy méteráruraktár, de a hír nem jött elég gyorsan. Az önkéntesek az előző éjszaka nagy részét is tűzoltással töltötték, így nem mondható el, hogy nagyon várták volna a következőt. Ráadásul jóval fagypont alatt volt a hőmérséklet, amikor útnak indultak. Amikor megérkeztek, csípős széllel találták szemben magukat, amitől csak nehezen tudták tömlőiket eljuttatni a szorosig és a folyóig. A fagyos levegőben lehetetlen volt kezelni a kocsikat, és amikor végre sikerült átfúrniuk a vastag jégpáncélt, a víz odafagyott a tömlőik köré. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogják tudni eloltani a tüzet. Kármentő üzemmódba kapcsoltak át a környék lakóival együtt, akik az épületekbe rohanva igyekeztek kimenteni értékeiket.

Végső elkeseredésükben a tűzoltók megkísérelték elvágni a tűz útját a körülötte álló épületek felrobbantásával. Ez kudarcba fulladt. Egyes épületek azonban, amelyek salétromraktárakként üzemeltek, maguktól is felrobbantak. Sokkal később sikerült csak a tűzoltóknak és a segítségükre érkező tengerészgyalogosoknak a tüzet övező éghető épületek némelyikét előre leégetni. Idővel a lángok elérték az East Rivert és elhaltak, de addigra már Philadelphiából is elindultak segíteni a helyi tűzoltók, akik látták a tűz fényét az éjszakában. A tűzvész tizenhét háztömbön söpört keresztül, tizenhárom holdnyi területen. Összesen hétszáz épület vált a lángok martalékává, köztük egy postahivatal, a tőzsde, legalább egy templom és a nemrég épült kereskedői tőzsde, amely New York gazdasági erejét szimbolizálta. Másnap reggel a New York Courier and Enquirer című napilap kiadott egy kárbecslést, ami valamiféle apokaliptikus látomásként hangzik: „A South Street leégett (...) az Exchange Place leégett (…) a Wall Street leégett” – írta a lap.

„Ez a csapás legfőképpen a nagy importkereskedőket sújtja, közülük sokan szenvedtek hatalmas veszteséget, néhányan biztosan tönkre is mennek” – írta elképedve Samuel Swartwourt, a New York-i kikötő vámfelügyelője a washingtoni kongresszusnak másnap reggel. Jóslata igaznak bizonyult: a város huszonhat nagy biztosítótársaságából huszonhárom tönkrement a tűz utóhatásaként, míg a szomszédos connecticuti Hartford biztosítói híressé váltak jótállásukről, ami a biztosítási üzletág súlypontját áthelyezte északabbra.

Csodával határos módon csupán két ember vesztette életét a tűzvészben. A város képe azonban visszavonhatatlanul megváltozott: Alsó-Manhattan újjáépítésének tervezésekor a városvezetés el akarta kerülni a korábbi összevisszaságot, és így született meg a kiszélesített utcák mellett (amelyek szintén a tűz terjedését nehezítik) a négyzetrácsos elrendezés, amely a mai napig meghatározza a városrészt. New York tanult a tűzoltók kudarcra ítélt víznyerési kísérletéből is: első számú prioritássá tették egy vízvezeték építését, amely a Croton folyóból hozza a lakóknak az ivóvizet, amit aztán tűzoltásra is lehet használni. Hamarosan a tűzvész csupán emlék lett, de a változások, amiket kikényszerített, a mai napig meghatározzák a várost.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai