Amikor a varsói állatkert mentette meg a zsidó menekültek életét
A második világháború alatt a varsói állatkert több mint 200, nácik elől bujkáló zsidó menekültnek biztosított menedéket. Az állatkert vezetői számos családot a saját villájukba fogadtak be, és voltak, akik az üres állatketrecekben találtak ideiglenes menedékre.
Virágzó állatkertből állattemető
Az egész azzal kezdődött, hogy 1929-ben a Visztula jobb partján álló varsói állatkert élére Jan Żabińskit és feleségét, Antoninát. Az egzotikus állatok és a sikeres tenyésztés következtében megszaporodott állatállománynak köszönhetően az intézmény ország minden pontjáról vonzotta a látogatókat. Különösen nagy sikere volt 1937-től kezdve az első lengyel születésű elefántnak, Tuzinkának.
Jan és Antonina nemcsak az állatok, hanem a művészet szerelemesei is voltak egyben. Jan a helyi képzőművészeti egyetemen festészetet tanult, de kutatóként a Varsói Élettudományok Egyetemének zoológiai és állatélettani részlegén dolgozott. Itt találkozott Antoninával, aki ugyanazon a részlegen levéltárosként dolgozott. Miután a házaspár átvette az állatkert irányítását, számos művész és zenész jött ihletet szerezni az állatok közé, és még szabadtéri koncerteket is tartottak az intézményben.
Jan és Antonia villájukban gyakran maguk gyógyították a sérült vagy beteg állatokat, többek között hiúzokat, borzokat, pézsmapockokat, kakadukat és malacokat. „Nem elég, hogy biztonságos távolságból kutatod az állatokat – együtt is kell élned velük, hogy igazán megértsd a szokásaikat és a pszichológiájukat” – vallotta Żabiński. Az intézmény egészen 1939 őszéig, a német megszállásig virágzott, Varsó 1939. szeptember 1-i bombázása azonban már az állatkertet is elérte. Több állat pusztult el a bombázásokban, Żabiński pedig ezután kényszerű lépésre szánta el magát: tudta, hogy óriási probléma lehet abból, hogy ha a bombázást követően a legveszélyesebb állatok kiszabadulnak az utcákra, ezért a ragadozókat el kellett pusztítani.
A többi állatnak is szomorú sors jutott osztályrészül: a Wehrmacht egy spontán állatvadászatot rendezett az állatkertben, amelynek során minden olyan élőlényt lelőttek, amelyeket értéktelennek bélyegeztek, a többieket pedig a Berlinhez, egyben a lengyel határhoz közel fekvő schorfheidei védett területre vitték. Tuzinka a kalinyingrádi (akkoriban Königsberg) állatkertben kötött ki. Akiket valamilyen csoda folytán nem öltek meg, vagy nem szállítottak el, az éhező helyiek és a hadsereg tagjai fogyasztották el a háború során. Az intézmény vezetőinek borzalmas volt végignézni, hogyan pusztul ki szinte a teljes állatállomány. Antonina egy alkalommal a következőket írta naplójába: „Komor, temetői csend ült meg mindent, és azt mondogattam magamnak, hogy ez nem a halál és a kihalás, hanem csupán téli álom.”
Szép Heléna és a titkos alagút
A szörnyű események egymásutánja azonban nem tántorította el Jant és Antoninát attól, hogy pozíciójukat mások megsegítésére használják fel. Jan már a háború előtt is részt vett baloldali mozgalmakban, és földalatti tevékenységét a háború alatt is folytatta. A németek a varsói közparkok felügyelőjévé nevezték ki, ami tökéletes lehetőséget biztosított számára, hogy segítse a zsidó közösséget. Jan engedélyt kapott a németektől, hogy rendszeresen bejárjon a zsidók elkülönítésére felállított gettóba, hivatalosan azért, hogy az ottani zöld területeket gondozza, valójában ez nehezen sikerülhetett volna, mivel ilyen gyakorlatilag nem volt a gettón belül, ahol 1940 és 1942 nyara között csak éhezés és különféle betegségek következtében több mint 83 ezer ember halt meg.
Jan persze arra használta fel a lehetőséget, hogy kapcsolatban maradjon barátaival, akiknek élelmet vitt és üzeneteket továbbított. Az elhagyott állatkertben disznókat kezdett nevelni, amelyeknek a húsát azután becsempészte a gettóba. Emellett sokaknak juttatott hamis igazolványokat, amelynek segítségével kijuthattak a gettóból. Amíg az üldözöttek nem találtak biztonságos rejtekhelyet maguknak, Żabiński az állatok üres ketreceit ajánlotta fel ideiglenes menedékként. Jan, Antonina és a fiuk, Ryszard emellett otthonukat is az üldözöttek rendelkezésére bocsátották – sohasem utasítottak vissza egyetlen erre vonatkozó kérést sem.
A menekülteket Jan hozta az állatkertbe, Antonina és Ryszard pedig élelemmel és egyéb szükséges tárgyakkal látta el őket. Az üldözöttek szabadon járhattak-kelhettek a házon belül, ha azonban Antonina leült a zongorához, és elkezdte játszani Jacques Offenbach Szép Heléna című operettjének egyik dalát, mindenki tudta, hogy a búvóhelyre kell menni. A menekülteknek volt idejük eldönteni, hogy a padláson a beépített ruhásszekrényben bújnának el inkább, vagy az alagsorban kialakított titkos csatornát választják, amelynek segítségével az udvaron köthettek ki. A befogadottakat anonimitásuk megőrzése érdekében állatneveken szólították. A Kenigswein család egy rosszul sikerült szőkítési kísérlet után a mókusok, Maurycy Paweł Fraenkel pedig a hörcsög becenevet kapta, miután gyakran vonult el a házi kedvenc hörcsöggel egy zugba olvasni.
A „vendégek” között voltak a család számára teljesen ismeretlen emberek, de régi barátok is. Egyiküket, Magdalena Gross szobrászt például gyakorlatilag a házaspár segítette ki alkotói válságából, ugyanis az állatkertben szerzett tapasztalatai alapján kezdett el emberek helyett állatokat megformázni. Magdalena egy ideig a villában bujkált, miután azonban az állatkerti dolgozók rájöttek, hogy ott tartózkodik, más búvóhelyet kellett keresnie, mivel túlságosan megnőtt a lebukás veszélye.
Ez is érdekelhet
A család egy másik barátja, Szymon Tenenbaum rovartudósként körbeutazta a világot, és még a varsói gettóban sem tudott felhagyni szenvedélyével. Jan barátai nem tudták meggyőzni, hogy segítségével hagyja el a gettót, és bujkáljon, így a tudós 1941 novemberében a gettóban halt meg. Żabińskiék csak Tenenbaum feleségét, Eleonorát tudták megmenteni, mivel lányuk, Irena már Krakkóba szökött és a Gestapo kezére került, mielőtt a házaspár intézkedni tudott volna. Eleonora – miután Jan kihozta a gettóból – néhány hétig a házaspár villájában bujkált, míg nem talált magának biztonságosabb helyet. A háború után hiába kereste a lányát, sohasem jutott a nyomára. Szímon bogárgyűjteménye, amelyet Jannak adott át, sértetlenül átvészelte a háborút.
Jan a háború alatt aktívan részt vett a Honi Hadsereg tevékenységében, és tevékeny részt vállalt az 1944-es varsói felkelésben, de elfogták, és egy német fogolytáborba szállították. Antonia ezalatt is folytatta embermentő tevékenységét. Szerencsére Jan is túlélte a háborút, és jelen lehetett, amikor az állatkertet 1949-ben újra megnyitották. A házaspárt 1968-ban a Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésben részesítette.
