Szerelmes uralkodók

Amikor a franciák bűnözőkkel és elmegyógyintézetek lakóival kívánták feltölteni Louisiana lakosságát

2018. június 8. 12:55 Múlt-kor

A 18. század elejére a tengeri nagyhatalommá váló Anglia egyre vehemensebben igyekezett magáénak tudni Louisiana francia gyarmatot, így Párizsnak ki kellett valamit találnia, hogy a gyér lakosságú tengerentúli területét megerősítse, úgy hogy ráadásul pénzt is ki tudjon sajtolni belőle. A remekebbnél remekebb ötletek közül egy skót bankáré győzött, aki megkezdte a távoli gyarmat lakosságszámának felemelését.

Az 1684-es expedíció Louisianába
Louisianába francia hajók

1534-ben Jacques Cartier azért hajózott ki Franciaország nevében, hogy felderítse Észak-Amerika keleti partjait, és közben táplálta a remény, hogy a Kína felé vezető átjárót is megtalálja. Az átjáró helyett Kanada partvidékére jutott. A franciák hosszú évszázadokra vertek sátrat ott, majd fokozatosan újabb területeket szereztek dél felé. A Mississippi folyó mentén egy közel 4500 kilométer átmérőjű vidékre is kiterjesztették befolyásukat, amely jóval nagyobb volt a már a kora újkorban is méretes Franciaországnál.

Robert de la Salle 1643-ban a francia király nevében vette birtokba a méretes területet, amelyet ma – XIV. Lajos király tiszteletére – Louisianának hívunk, ám akkor még többnyire az Új-Franciaország nevet viselte. (Később a Kanadától a Mississippi déli részéig terjedő területet Felső- és Alsó-Louisianának hívták.) Bár XIII. Lajos erős és virágzó országot hagyott utódjára, a hat évesen trónra kerülő Napkirálynak és népének nem volt olyan fényes a helyzete. A franciák hadban álltak a spanyolokkal (1635-1659), a 30 éves háború még javában tombolt és 1648-tól öt éven át zajlott a Fronde nevű, több társadalmi csoportot is megmozgató lázadás, amely Mazarin bíboros meggyengült kormányzata, az özvegy Ausztriai Anna anyakirályné régenssége ellen küzdött, és nem kis részben azért tört ki, mert a spanyol-francia háború kiürítette a kincstárat, ami magával hozta az egyre növekvő adóterheket.

A francia telepesek eleinte azért áramlottak a tengerentúli francia gyarmatra, mert azt remélték, hogy jóval könnyebb lesz ott az élet, nem csupán az adóterhek csökkennek, de a föld akár még aranyat és ezüstöt is rejthet. Azonban az áthajózó kalandvágyók nem éppen könnyebb életet kaptak, nemesfémeknek pedig nyoma sem volt a környéken.

A Francia Királyság gazdasági válságba süllyedt, képtelen volt az új területekről profitot kisajtolni, idővel pedig a kormányzat meg is feledkezett telepeseiről, valamint hogy milyen ígéretekkel csábította őket oda. Eközben a franciák zöme – a 17. század végére, 18. század elejére – egyre nehezebben tudta előteremteni családjaik számára a betevő falatot, a bűnözés pedig soha nem látott mértékben emelkedett, a fogvatartottak száma naponta érzékelhetően emelkedett. XIV. Lajos halálát követően a kormánynak sürgősen ki kellett találnia valamit, hogy elkerülje a gazdasági összeomlást (amit a spanyol örökösödési háború is csak tetézett) és lecsillapítsa nyughatatlan lakosságát.

A mentőöv

Ezen a ponton került a képbe John Law. A skót származású bankár, aki különösen szerette a hazárdjátékot – leginkább más pénzével –, bedobott egy ötletet, amely szerint fel kellene állítani egy papírpénzeket kibocsátó bankot, amely átvenné a felügyeletet a kolóniák felett is. A franciák többsége számára már régen nem volt vonzó a tengerentúlra való költözés, azonban a gyarmatok és a gyarmatok gazdasági teljesítőképességében érdekelt kormányzat számára égetően szükség volt az új munkaerőre. Főleg azért, mert az egyre erősebb tengeri hatalommá váló Anglia újból és újból megpróbálta elorozni tőlük a jókora méretű földdarabot.

Orleans hercege végül 1719-ben engedélyezte a skótnak, hogy „meghívja” az embereket Louisianába. Law elsőként a börtönök egyre népesebb táborához fordult: azt ajánlotta fel nekik, hogy szabadulhatnak, amennyiben áthajóznak a tengerentúlra és amennyiben megházasodnak. Már abban az évben 184 női és férfi rab mondta ki egymásnak a boldogító, pontosabban a szabadító igent. Law egymáshoz bilincselte az ifjú párokat s az első hajóval küldte őket az Újvilágba. Aki önként jelentkezett, még földet is kapott. Law első telepesei a mai Biloxi nevű város (New Orleanstól keletre) közelében értek partot. Sokan nem csupán föld, de mindenféle étel és hajlék nélkül kezdték újvilági napjaikat. Ráadásul a hirtelen megemelkedett népesség számára megfelelő munka sem állt rendelkezésre.

Ez azonban már nem a rövidtávú megoldásokban érdekelt Law problémája volt, aki egyre mohóbb lett, hiszen Louisianának (és saját pénztárcájának) növekednie kellett. A börtönök után a kórházak és az elmegyógyintézetek lakóit kereste fel, és miután párba állította őket és megkapták az ígéretet, hogy a társadalom egyenrangú tagjai lehetnek, már indultak is az Újvilágba.

A tömeges beáramlás a statisztika oldaláról jól nézett ki, ám a valóságban a feltételek egyáltalán nem javultak, ami sokak halálát okozta, míg a többiek visszatértek korábbi életükhöz, hogy túléljék a kegyetlen gyarmati életet: loptak, fosztogattak és gyilkoltak. A legkorábban érkezett és már viszonylag berendezkedett telepesek úgy döntöttek, inkább új „haza” után néznek, nyugatabbra költöztek és megalapították mai New Orleans városát.

Az újonnan érkezettek viszont tovább folytatták „bomlasztó”, ám az életben maradásuk szempontjából sajnos szükségesnek ítélt tevékenységüket. A louisianiai telepesek naplói szerint az egész kolónia veszélyessé vált, és egy idő után a leginkább vadabbá és veszedelmesebbé maga New Orleans lett.

A híreket hallva a franciák közül egyre többen tiltakoztak a kormányzatnál, amely törvényben tiltotta meg, hogy bárkit is átszállítsanak a tengerentúlra. 1718-ban a kolónia még csupán kb. 700 európaiból állt, ám Law akcióival hamarosan további 800 fővel gyarapodott a gyarmati lakosság. Egészen pontosan három hajót indított el, az utolsó 1721 decemberében érkezett meg. Ekkor döbbentek rá Párizsban, hogy Law terve kudarcba fulladt, a francia gazdaság pedig továbbra sem remekelt, és a század folyamán több alkalommal is csődbe került. Ahogyan Law is, aki inkább elmenekült Brüsszelbe. Később átköltözött Velencébe, ahol hátralévő napjait szerencsejátékkal töltötte.

2018. nyár: Szerelmes uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Christoph Weigel térképe 1734-bőlJohn Law portréjaJohn Law telepeseinek egyik tábora Biloxiban (1720)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!