Ahová a király is egyedül jár… vagy mégsem? – a főszékletőrök szerepe az angol udvarban

2017. április 10. 11:09

A Tudor-kori Anglia királyai nagydolgukat jellemzően egy kényelmes kialakítású, hordozható szobavécén rendezték, amely egy selyemmel bevont, felül lyukas fadoboz volt, amelynek belsejében egy ón edény kapott helyet. A királynak ügyes-bajos dolgainak elvégzése közben azonban társasága is volt: a 16–18. századi angol udvar egyik legfontosabb méltósága volt a királyi főszékletőré. A pozíciót elnyerő szerencsés nemesek nem csak az uralkodó higiéniájáról gondoskodhattak, de gyakran közülük kerültek ki a legbefolyásosabb tanácsadók is.

Korábban

Bár mai szemmel nem tűnik kifejezetten vonzó munkának a király szobavécéjének őrzése és takarítása, volt idő, amikor az udvari nemesek által legjobban áhított pozíció volt a főszékletőré. Hiszen míg a király a vécén ült, a főszékletőr (groom of the stool) feladata volt, hogy szóval tartsa az uralkodót, meghallgassa annak titkait, sőt minden bizonnyal lehetősége nyílt arra, hogy ő is megossza a királlyal saját személyes vagy éppen politikai problémáit. Márpedig ezen ügyekben keresve sem találhatott volna senki befolyásosabb támogatót, mint azt az embert, aki miután befejezte reggeli nagy dolgát, a nap hátralevő részét már egy nagyon is valóságos trónszékben ülve töltötte.

A főszékletőr tisztsége elsőként egy 1497-es parancslevélben tűnik fel, amikor is egy bizonyos Hugh Denist utasítanak arra, hogy különböző kellékekből – így többek között fekete bársonyból, selyemből és két ón edényből – állítson össze egy szobavécét. Ugyanakkor az Atlas Obscura cikkéből kiderül, hogy már 1452-ből fennmaradt egy rövid versike, amely tulajdonképpen a királyi mellékhelységért felelős szolgák feladatait tartalmazta:

„Legyen a könnyebbítő hely szép és tiszta
és a deszkák zöld ruhával jól beborítva,
a luk helyénél nehogy látszódjon a deszka,
legyen rajta párna, s mocsok rajta ne bosszantsa.
Legyen takaró, pamut és szövet az alfelet azzal törölni meg,
és amint hív, állj készen,
tállal és kancsóval a kezedben, s válladon törölközővel.”

Mindebből arra következtethetünk, hogy kezdetben valóban egy alacsony presztízsű feladatkörről lehetett szó, amely aztán VIII. Henrik uralkodása alatt nőtte ki magát. A számos feleségéről elhíresült angol király számos bizalmasának, akár egyszerre is odaadományozta a címet, akik aztán Henrik személyi titkáraiként lehettek vécézés közben is uralkodójuk társaságában. Még ugyancsak VIII. Henrik idején történt, hogy a főszékletőr méltóságát egy kiváltságos személynek adományozták, amely személy ettől kezdve folyamatosan a király mellett tartózkodott, még utazásai során is.

A főszékletőr volt felelős mindenért, ami a király hálószobáját és egyéb személyes tereit érintette: ő gondoskodott arról, hogy a király tiszta és jólöltözött legyen, előkészíttette az ágyat, sőt előfordult, hogy ő intézte a király személyes pénzügyeit is. Korábban nem volt ritka az sem, hogy az uralkodót álmában is szolgálói vették körül, ahogy azonban felértékelődött a magánélet szerepe, úgy váltak a király helységei is egyre privátabbá. A főszékletőr természetesen ekkor is azon kevesek közé tartozott, akiknek szabad bejárásuk volt a király legbelsőbb szobáiba is.

Az udvar többi lakója gyakran – joggal – tartott a főszékletőr hatalmától, hiszen a király egyik legszemélyesebb tanácsadókaként rengeteg bizalmas információval rendelkezett. VIII. Henrik korában Sir Anthony Denny még a királyi pecséthez is hozzáféréssel rendelkezett, amely abban az időszakban az uralkodó „aláírásaként” szolgált különböző hivatalos dokumentumokon. A 17. század elején Sir Thomas Erskine, I. Jakab testőrségének parancsnoka megszerezte magának a főszékletőri pozíciót is, ezzel hatalmas befolyást szerezve a király felett. Egyes történészek úgy vélik, hogy a főszékletőrök tanácsai gyakran döntő hatással bírtak a királyok politkájára, így például I. Károly idején nagy szerepük lehetett az angol polgárháború felé mutató feszültségek kiélezésében. A túlzott politikai szerepvállalás azonban bukáshoz is vezethetett. VIII. Henrik egy másik székletőre, Sir Henry Norris például a tragikus sorsú királyné, Boleyn Anna politikai szövetségese volt. A rivális udvari frakció többek között őt is megvádolta azzal, hogy viszonyt folytatott Annával, akinek bukása után így ő is kiesett a király kegyeiből és alig néhány nappal a királyné lefejezése előtt őt is a vesztőhelyre kísérték.

A királynék szolgálatában, ha ritkábban is, de szintén feltűnik hasonló udvari pozíció. Így például Katherine Ashley I. Erzsébet uralkodása alatt a „Hálószoba első úrnőjeként” segítette a királynőt a mosakodásban, hajmosásban és öltözködésben.

Az 1700-as évekre az egykor virágzó főszékletőri méltóság jelentősége elhalványodott. Ahogy a királyok egyre inkább igényelték maguk számára a tényleges magánéletet, úgy szorultak ki a szolgálók is a hálószobából és a mellékhelységből. A pozíciót utoljára hivatalosan James Hamilton töltötte be az akkori trónörökös, a későbbi VII. Edward mellett, igaz, ekkora már módosítottak az elnevezésén: Hamilton a királyi hálószoba első lordja címet viselte. VII. Edward 1901-es trónralépésével aztán végleg lezárult eme különös tisztség története.