Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
2018. október 16. 16:46 Múlt-kor
Korábban
A bűn földrajza
Jelentőséggel bír az is, a város mely részei voltak mely alvilági tevékenység melegágyai. Vegyük például Southwark folyóparti szakaszát, ahol jelenleg Shakespeare Globe színházának újjáépített mása, a Southwark-katedrális, és a Winchester-palota maradványai találhatók. Első ránézésre azt gondolná az ember, hogy Winchester püspökeinek hajdani lakhelye egyfajta egyházi felügyeletet jelenthetett, amely távol tartotta a bűnözés minden formáját. Valójában azonban pont a püspök saját, nem a város hatáskörébe tartozó területén voltak megtalálhatóak a város legjobb bordélyházai a középkor nagy részében.
Maga a püspök volt a létesítmények bérbeadója is – a parlament összehívásakor a látszat fenntartása érdekében ideiglenesen fel is függesztette működésüket. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a fennmaradt bírósági dokumentumok által leggyakrabban azonosított kuncsaftokról sokszor derül ki, hogy papok vagy szerzetesek – az egyház és morális tanításai aligha akadályozhatták meg a bocsánatos bűnöket.
Habár egy sor szabályozással igyekeztek a gyakorlatot Southwark határain belülre szorítani és csökkenteni vonzerején, a prostitúció Londonban is virágzott. A Farringdon Without nevű kerületet gyakorta nevezik a korabeli források a „közönséges nők” tanyájának, egy, a Cheapside és a Soper Lane-i St. Pancras-templom (amely az 1666-os nagy tűzvész során megsemmisült) közötti apró szomszédság pedig a jelek szerint a mai piroslámpás negyedek középkori megfelelője lehetett. Itt a bizonyíték az utcanevekben is felfedezhető: két keskeny mellékutca a Gropecunt (kb. „pinatapogató”) Lane, illetve a Popkirtle (kb. „kidurranó tunika”) Lane neveket kapta.
Egy harmadik ilyen területről szóló beszámoló szerint a Queenhithe kerületben egy vendéglő mögött volt található egy „privát hely”, amely „jó rejtekhelye a tolvajoknak (…) sok gonosz egyezség születik ott, és sok szajhának és bordélyosnőnek van ott menedéke, ahol szabadon megköthetik álságos frigyeiket.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap