Ágyban, párnák közt halt meg A keresztapa alakját ihlető Frank Costello
2019. november 14. 17:59 Múlt-kor
Korábban
Costello szintet lép
1926-ban a hatóságok letartóztatták Costellót és Dwyert a parti őrség tisztjének megvesztegetése miatt. Az olasznak szerencséje volt, az ő ügyében az esküdtszék döntésképtelenné vált, míg az írt elítélték.
Dwyer börtönbe vonulása után Costello átvette a vállalkozás felügyeletét, ami igencsak zavarta az ír csempész addigi beosztottjait.
Bandaháború robbant ki azok között, akik szerint Dwyer éppen Costello miatt került börtönbe, illetve Costello hű követői között. A „manhattani sörháborúk” néven ismert konfliktus következtében a Combined felbomlott.
Costello azonban nem hagyta, hogy ez akadályozza az előrejutásban. Lucianóval közösen továbbra is többféle vállalkozást üzemeltettek, köztük kaszinóhajókat, játékgépeket, és fogadóirodákat.
A bűnözőkkel való kapcsolattartás mellett Costello nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy jó viszonyt alakítson ki politikusokkal, bírókkal, rendőrökkel és más hivatalnokokkal, akikről úgy érezte, könnyebben áthidalhatóvá teszik az alvilág és a Tammany Hall, azaz a város politikai erőközpontja közötti szakadékot.
Kapcsolatainak köszönhetően Costellót hamar „a maffia miniszterelnökének” titulálták, aki képes bármilyen nézeteltérést elsimítani, és segíteni bárkinek, aki kéri.
1929-ben Costello, Luciano és a chicagói gengszter Johnny Torio nagyszabású találkozót rendeztek az amerikai szervezett bűnözés legmeghatározóbb alakjainak.
A találkozó az első lépést jelentette egy országos hálózat létrehozása felé, amely minden szervezett bűntevékenységet képes felügyelni és valamiféle rendet fenntartani az alvilágban.
Costello, Luciano és Torio mellett részt vett a találkozón Lansky és a New Jersey-i alvilág feje, Enoch „Nucky” Johnson is.
Lemaradt a meghívottak listájáról ugyanakkor az olasz maffia két fontos szereplője, Salvatore Maranzano és Joe Masseria – Costello tudta, hogy a két férfi nem híve az alvilági tevékenység országos összehangolásának, és a „régi” maffiarendszerben képzelték el a jövőt, az egyeduralomért való folyamatos harcban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.