A világtörténelem egyik legnagyobb titka rejtőzik a Szent Grálban
2023. január 31. 14:23 Múlt-kor
Kupák armadája
Ha valaki manapság kezdene a Grál keresésébe, alighanem azzal szembesülne először, hogy már milyen sokszor megtalálták. Több templom, kolostor vagy múzeum állítja magáról, hogy Jézus kelyhét őrzi. A spanyolországi Leónban, a Szent Izidor-bazilikában látható Doňa Urraca-kehelyről a közelmúltban felvetődött, hogy az esetleg a Grál lehet. Az ékkövekkel bevont arany- és ónixkupa XI. század óta található meg a bazilikában, előtte viszont egy ibériai emír kapta Kairóból. A helyiek ezzel köszönték meg neki, hogy segített az egyiptomi éhezőkön. A tárgy vizsgálatakor kiderült, hogy valóban az i. e II. és az i. sz. I. század között készült, ám a korszak kutatói szinte kivétel nélkül elvetik, hogy ez lenne Jézus kelyhe.
Ezt a szerepet a valenciai kehely is magának vindikálja. A sötétvörös achátból készült ivóedényt Palesztinában vagy Egyiptomban készíthették az i. e. IV. és az i. sz. I. század között, amint erről az arab nyelvű felirata is tanúskodik. A hagyomány szerint Szent Péter apostol Rómában használta a miséken. Később Szent Lőrinc a római hatóságok zaklatásai elől a mai Spanyolország területére menekítette. Az első biztos említése azonban csak 1134-ből származik.
Híres tárgy még a genovai kehely. A hatszög alakú, zöld üvegből készült serleg akkor került a genovaiak kezébe, amikor a keresztesek 1101-ben elfoglalták Caesareát. Még Türoszi Vilmos történetíró is megemlékezett róla.
A faji ereklye nyomában
A Szent Grál története iránt a német nemzetiszocialisták is fokozott érdeklődést mutattak, mert Jézust (és Buddhát is) árja származásúnak tekintették. Heinrich Himmler, az SS vezetője megszállottan kerestette a felsőbbrendű faj történelmi ereklyéit, szeretett művei közé tartozott Eschenbach már említett Parzival című verses regénye és Wagner belőle készült operája. Érdeklődését különösen felcsigázta egy könyv, amelyet Otto Rahn írt.
Eschenbach műve nyomán Rahn a dél-franciaországi katharok egykori erősségei között kereste a Grált, mivel úgy hitte, ők őrizték azt. Az utolsó erődítményük, a franciaországi Montségur közelében egy föld alatti barlangrendszert talált. A kutatásairól szóló könyve jutott el Himmlerhez, aki berendelte, és beléptette az SS-be, és ezer márkát ajánlott egy második kötetért. Az SS feje annyira hitt Rahn sikerében, hogy még egy termet is építtetett Wewelsburg várában, ahol a Grált őriztetni akarta.
A Glastonbury-apátságban látható ikon Arimathiai Józsefet egy kizöldült bottal és a hőn áhított ereklyével ábrázolja
A második könyve megjelenésekor a szerző azzal szembesült, hogy művébe antiszemita szakaszokat szerkesztettek. Nem kizárt, hogy Rahn maga is zsidó származású volt, ráadásul nyíltan homoszexuális is, ami nem esett egybe az SS erkölcseivel. Himmler egy darabig elnézőnek mutatkozott, ám 1937-ben három hónapra dachaui őrszolgálatra vezényelte egy homoszexuális kalandja miatt. Két évvel később kilépett az SS-ből, amit Himmler elfogadott, de az SS nem az a szervezet volt, amelyből csak úgy ki lehetett lépni. A hivatalos verzió szerint Rahn ezt követően megmászott egy magas tiroli hegyet, majd ott lefeküdt meghalni. Másnap megfagyva találtak rá.
Sem neki, sem másoknak nem sikerült a Szent Grál nyomára akadnia. Ugyanakkor máig sokan élnek a legenda bűvöletében, amelynek titkait talán soha nem tudjuk megfejteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap