A világ legősibb sminktartói kerültek elő Szlovéniában
2021. július 15. 13:29 MTI
Egy szlovéniai ásatáson előkerült kis kerámia üvegcsékben fedezte fel a legősibb kozmetikumot egy nemzetközi kutatócsoport. A szlovéniai Kulturális Örökségvédelmi Intézet három kutatója és Eberhard Karls, a németországi Tübingeni Egyetem kutatója a Journal of Archaeological Science: Reports című folyóiratban publikálták tanulmányukat a felfedezésről.
Korábban
A phys.org tudományos ismeretterjesztő portál keddi cikkéből kiderül, hogy a kutatók a különleges kerámia üvegcséket és a bennük talált kozmetikumokat is vizsgálták.
A csoport egyik tagja, Bine Kramberger 2014-ben talált egy apró üvegcsét egy ásatáson Zgornje Radvanjében. Hamarosan több hasonló üvegcse is előkerült a régészeti helyszínen, és a következő években több mint száz darabot találtak a térségben.
A méretük miatt először arra gondoltak a kutatók, hogy az üvegcsék gyermekjátékok vagy orvosságos üvegcsék lehettek. Azt is megfigyelték, hogy az üvegcsék oldalán lyukak voltak, ami arra utalt, hogy valamire felfűzhették őket, és például derékon vagy nyakban hordhatták.
Több mint egy tucat palack tartalmának alapos vizsgálata közben cerusszit (egy karbonátásvány) nyomaira bukkantak, amelyet „fehér ólom” néven is ismernek. Az ókori Rómában a nők arcfestéshez használták.
A történelem során a világ számos pontjáról származó különböző edényekben találták meg. Még a modern festékekben is használták, amíg ki nem derült, hogy véletlen lenyelése esetén mérgező hatású.
A kutatók megjegyezték, hogy a sok apró üvegcse mellett hosszú, vékony kőeszközöket is találtak, feltehetően ezekkel vehették ki az üveg tartalmát. A csoport állati zsír, méhviasz és növényi olaj maradványait is megtalálta a palackokban, amelyek mind bőrre kenhető anyagokra utalnak.
Az üvegcsék a Kr.e. 4350 és 4100 közötti időszakból valók. Messze a legrégebbről származó ismert bizonyítékok a kozmetikumok használatára Európában, megelőzve Mezopotámiát és Egyiptomot is. A palackokat feltehetően a neolitikus vadászó-gyűjtögető Lasinja kultúra tagjai készítették és használták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.