A város 1919-es bátor ellenállását ünneplik Balassagyarmaton
2020. január 29. 11:33 MTI
A megszálló cseh katonaság 101 évvel ezelőtti kiűzésére emlékeznek szerdán Balassagyarmaton. Az 1919. január 29-ei helytállás miatt az Országgyűlés 2005-ben a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb város címet adományozta a Nógrád megyei városnak.
Korábban
Délelőtt koszorúzást tartanak a városi temetőben az 1919-es hősök és polgári áldozatok sírjánál. A központi ünnepségen, a Civitas Fortissima téren Csach Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester mond beszédet, majd ünnepi képviselő-testületi ülésen adják át az önkormányzat elismeréseit a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.
Beszédet mond Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke.
Balassagyarmaton vasárnap a Nyírjesi nagytónál rendezett bátrak úszásával kezdődött el a legbátrabb város idei ünnepségsorozata. Tartottak versdélutánt, történeti játszóházat, megrendezték a XII. Civitas Fortissima Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedőt.
Rendhagyó történelemórák zajlottak a város középiskoláiban, a diákok a katonahősök tiszteletéről hallgathattak meg előadást. Kedd estére fáklyás felvonulást szerveztek az egykori honvédlaktanyától a vasútállomásra, majd ünnepi megemlékezést és koszorúzást a vasútállomáson lévő emléktáblánál.
Az első világháború után a balassagyarmati polgárok Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozva fegyvert fogtak, és kiverték a megszálló cseh csapatokat.
Ezzel megakadályozták, hogy az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaság hadserege még délebbre tolja az ország határait, és elérték, hogy Balassagyarmat Magyarország része maradjon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap