A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
2018. augusztus 23. 17:02 Múlt-kor
Korábban
Thuküdidész (körülbelül Kr. e. 460 – Kr. e. 400) volt a „tudományos történetírás” atyja
A nagy nevű athéni történetíró, politikai filozófus és katonai vezető (sztratégosz), Thuküdidész legfőképpen „A peloponnészoszi háború” című művéről ismert. E meghatározó történeti munkának köszönhetően a „tudományos történetírás” atyjának tartják. Precíz kutatómunkája, szemtanúk elbeszéléseire való támaszkodása, bizonyítékgyűjtése, és az ok-okozati összefüggések feltárása meglehetősen különbözik a korábbi görög történeti művektől.
Hérodotosszal ellentétben Thuküdidésznél nincsenek isteni közbeavatkozások, és nem szól az általa feldolgozott események idejének művészetéről, irodalmáról, és társadalmi kontextusáról sem. Ehelyett a megtörtént eseményekre fókuszál, kihagyva azt, amit jelentéktelennek vagy haszontalannak tartott.
Thuküdidész művének a politikai realizmust pártoló, „Méloszi párbeszéd” című része napjainkban is a nemzetközi kapcsolatok elméletének úttörő munkájának számít, míg „Periklész gyászbeszéde” a politikai elmélet, a történelem és a klasszika egyik alapműve napjainkban is. E beszéd szolgált alapul Abraham Lincoln amerikai elnök 1863-as gettysburgi beszédéhez. A gyászbeszéd, ahogy más lejegyzett beszédek Thuküdidész művében, nem magát az elhangzott orációt, hanem annak tartalmát közli az olvasóval.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap