A titokzatos etruszkokról mesélhet egy Firenze közelében feltárt kőtábla
2016. április 25. 15:58 MTI
Az ókor egyik legnagyobb rejtélyét jelentő etruszkok életéről szolgálhat izgalmas információkkal egy feliratos kőtábla, amelyet Firenze közelében tártak fel a régészek. A táblát elfektetve találták meg egy templom alapjánál, de a jelek szerint egykor függőlegesen állhatott.
Korábban
Az etruszk kultúra 2500 évvel ezelőtt virágzott Itália középső részén. A művészetéről, mezőgazdaságáról, finom fémmunkáiról és kereskedelméről ismert civilizáció hanyatlása az i. e. 5. században kezdődött, majd 300 és 100 között végül beolvadtak a Római Birodalomba. Gazdagon dekorált sírokat, edényeket és szobrokat hagytak maguk után, ám elenyészően kevés írott anyag és tárgyi bizonyíték árulkodik a mindennapi életükről.
Az etruszkok általában lebomló szövetekre, vagy viaszra írtak hosszú szövegeket, így a toszkánai Mugello-völgyben ásatásokat végző régészek körében óriási volt az öröm, amikor egy betemetett templom alapjánál rábukkantak egy 200 kilogrammos homokkőtáblára, rajta több mint száz etruszk karakterrel. Az alaposan megtisztított táblán eddig két főisten, Tina és Uni, vagyis Zeusz és Héra, illetve Jupiter és Juno etruszk megfelelőinek nevét vélték felfedezni a szakembereknek. "Egyfajta szent szövegnek tűnik, amely talán elárul nekünk egyet s mást az etruszkok hiedelmeiről" - mondta Gregory Warden, aki csoportjával mintegy 20 éve végez ásatásokat.
Mint hozzátette, "lenyűgözően izgalmas lenne", ha a szöveg hivatalos megfejtése is megerősítené ezt a két nevet. "Semmi ehhez hasonló lelet létezéséről nincsen tudomásom" - jegyezte meg a szakember. Az irodalmi emlékek hiánya és az etruszk nyelv kihalása miatt eddig majdnem minden, amit a szakemberek megtudtak az etruszkokról, a temetkezési helyeiken talált leleteknek köszönhető. A most felfedezett kőtábla, tekintve, hogy szent helyen bukkantak rá, új perspektívát nyújthat a titokzatos ókori nép tanulmányozásához. A táblát elfektetve találták meg a templom alapjánál, de a jelek szerint egykor függőlegesen állhatott. A kutatók egyelőre nem tudják, hogy mi lehetett az eredeti funkciója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap