A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből
2025. március 25. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Árnyékadó, bélgázadó
Azonban meglepő módon ellenpéldáról is tudunk: 2009-ben Kína Hupej tartományának lakosait a tartományi kormányzat pénzbüntetés terhe mellett kötelezte a cigarettázásra. Kína dohányzási világelső, mind termelésben, mind fogyasztásban: a világ cigarettáinak 42%-át készítik az országban, 33%-át pedig itt is fogyasztják. A cigaretták eladásából származó jövedéki adó a költségvetés egyik fontos forrása, így a hupeji kormányzatnak érdekében állt minél több állampolgárt rávenni a dohányzásra. Kunkan járás vezetősége azonban még egy lépéssel tovább ment: elrendelték, hogy az állami szervek és vállalatok alkalmazottai összesen évi 230 ezer csomag cigarettát kötelesek vásárolni (és természetesen elszívni), ismét csak az adóbevételek maximalizálása és a gazdaság felpörgetése érdekében.
Bár az Olaszországról kialakult kép nem ezt sugallja, a mediterrán ország kimondottan jól fejlett és ehhez mérten zavaros bürokráciával rendelkezik. Ebbe természetesen az olyan különleges adójogszabályok is beletartoznak, mint az, amelyik 1993 óta adókötelessé teszi, ha a boltok és vendéglátóhelyek cégérei árnyékot vetnek a járdára. Ki kell emelni, hogy nem a teraszok, az azokon elhelyezett bútorok, vagy a föléjük emelt napernyők és árnyékolók képezik az adó alapját – mindezek után más jogcímen kell adózni –, hanem kimondottan az üzletek ajtajában és ablakaiban elhelyezett táblák, cégérek, hirdetések járdára vetett árnyéka. 1993-as bevezetése után az adót minden korábbi szándék dacára sokáig sehol nem hajtották be, egészen 2015-ig, amikor a Veneto régióbeli Conegliano városkája szorult anyagi helyzetén ezzel az eszközzel próbált enyhíteni. A lépést komoly felháborodás kísérte a helyiek között, akik úgy érezték, a semmiért fizetnek évi 100 eurót az önkormányzatnak.
Conegliano látképe (Wikipedia/Paolo Steffan)
Bár az USA drogtörvényei önmagukban is meglehetősen szigorúak, a nehéz sorsú drogkereskedőket sokszor még további terhek is sújtják. Nebraskában például az adóhivatal előírja, hogy a dílerek a birtokukba kerülő illegális kábítószer után haladéktalanul megfizessék a drogadót (drug tax). Ennek mértéke marihuána esetén unciánként (28,35 g) 100 dollár (31 ezer forint), grammonként árult kábítószerek esetében grammonként 15 dollár, egyéb drogoknál pedig 50 adagonként 500 dollár. Amennyiben ezt valaki nem fizeti meg, akár öt év börtönbüntetést vagy 10 ezer dollárig terjedő bírságot is kaphat – természetesen a kábítószer birtoklásáért vagy terjesztéséért járó büntetésen túl. Hasonló felfogást követ az IRS, a szövetségi adóhivatal is, amely a jövedelemadó-bevallásra szolgáló 1040-es nyomtatvány kitöltési útmutatójában hangsúlyozza, hogy az illegális tevékenységekből, például drogkereskedelemből vagy lopott tulajdonból származó jövedelmeket is fel kell tüntetni a megfelelő sorban (utóbbi eset alól azonban mentesülünk, ha még a naptári éven belül visszajuttatjuk az ellopott tulajdont eredeti birtokosához).

A veszedelmes metánforrás Wikipedia / Nilfanion /CC BY-SA 3.0)
Az adók célja sokszor a források előteremtése valamely tevékenység kellemetlen következményeinek elhárítására. Ezt a megközelítés követte az új-zélandi kormány is 2003-ban, amikor először felvetette a mezőgazdasági gázkibocsátást célzó kutatásokat finanszírozó adót. Korabeli becslések szerint Új-Zélandon az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 50%-áért a mezőgazdaság, pontosabban az állattenyésztő szektor felel (ez világszerte ekkoriban kb. 14% volt). A javaslat heves ellenállásra talált az állattenyésztők részéről, akik indokolatlan extra tehernek élték meg a „bélgázadót”, de végül hajlandóak voltak hozzájárulni a kutatás költségeihez egyéb (nem adózási) formában. Az ötlet 2009-ben Európában is megjelent, ahol Írországban és Dániában is fontolgatták az állati metántermelés megadóztatását, de ez végül ilyen közvetlen formában egyik országban sem került bevezetésre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Haydn Budán, a felejthetetlen születésnapi koncert története tegnap
- Gyarmatosíthatta volna Kína Amerikát? tegnap
- 400 évig hevert a könyvtárban az elveszett Merlin-legenda tegnap
- Első magyar női pilótaként emelkedett az égbe Steinschneider Lilly tegnap
- Sofía Casanova, a bátor haditudósító tegnap
- A delphoi jósda orákulumai élet és halál urai voltak az ókori Görögországban tegnap
- Elit harcos fegyverére bukkantak Lengyelországban tegnap
- Vespasianus – A birodalom újjáépítője tegnap