A sportban, a divatban és a filmiparban is maradandót alkotott a „tökéletes nő”, Annette Kellermann
2020. március 2. 16:02 Múlt-kor
Korábban
„A tökéletes nő” Hollywoodig masíroz
Kellermann hírneve nem csupán a fürdőruha-marketingben vált hasznára: 1908-ban egy Dudley Sargent nevű professzor a Harvard Egyetemről azzal kereste meg, hogy legyen segítségére egy tanulmányban – e „tanulmányt” ma már nemigen tekintené senki tudományosnak.
Sargent ugyanis több ezer nő testméreteit gyűjtötte és mérte össze, és a milói Vénusszal hasonlította össze, a „tökéletes nőt” keresve. A klasszikus szobor arányaihoz Kellermann bizonyult a legközelebb állónak, ő maga azonban kitartott amellett, hogy „csak nyaktól lefelé” tökéletes.
Mindazonáltal a jó csengésű „tökéletes nő” címet nem hagyta kárba veszni. Egy 1912-es újsághirdetés a La France márkájú cipőket reklámozta az ő nevével, de „az ausztrál sellő” saját varietéműsort is indított, amelynek fő mutatványa saját vízi szinkronúszószáma volt.
E vízi sportot is ő tette világszerte népszerűvé. Repertoárját később a vízen kívüli számokkal is bővítette, kötéltáncosként és akrobatamutatványokkal is szórakoztatva a közönséget.
A varietéműsorok után a szárnyait bontogató filmiparban is kipróbálta magát, a vásznon is bemutatva nem mindennapi képességeit.
Az 1914-es Neptunusz lánya, majd az 1916-os Az istenek lánya című filmekben veszélyes kaszkadőrmutatványokat hajtott végre – egy szakadékról való merülőugrás következtében eszméletét is elvesztette.
Utóbbi filmben ráadásul újabb tabut is döntött: ő lett az első színésznő, aki teljesen meztelenül szerepelt a vásznon. Az alkotás mára sajnos az „elveszett filmek” táborát erősíti, ugyanis egyetlen fennmaradt példánya sem ismert.
Miután sportolóként, színésznőként és könyvek szerzőjeként is nyomot hagyott, Annette Kellermann visszavonult a közélettől, és a kaliforniai Long Beach-en nyitott egy egészséges ételeket árusító üzletet. Napjaink számos étrend-fitnesz gurujához hasonlóan ő is egész életében vegetáriánus volt.
A sors iróniája, hogy a saját korában újító szerepet betöltő híresség a későbbiekben a fürdőruhadivattal kapcsolatban konzervatívabb véleménynek adott hangot.
Amikor a bikini 1946-os debütálása kapcsán a Boston Globe című lap kikérte véleményét, Kellermann azt válaszolta: „A bikini fürdőruha nagy hiba. Egymillió nőből csak kettő képes jól hordani. És nagyon nagy hiba próbálkozni vele.”
Tény azonban, hogy saját tapasztalatai alapján indokolta meg véleményét: „A bikini túl sokat mutat, olyan vonalat képez, amelytől a legjobb alakkal is rondának tűnik a láb. A test akkor a legszebb, ha egyetlen, töretlen vonalat képez.”
1970-ben Kellermann visszaköltözött Ausztráliába férjével, ahol visszavonultan élt, és egészen 89 éves korában bekövetkezett haláláig úszással töltötte szabadidejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap