Titkok és árulások: a Rosenberg-házaspár útja a villamosszékig
2021. január 29. 08:30 Múlt-kor
Korábban
Nyissák ki, FBI!
A szovjet kémlánc éveken át szinte zavartalanul működött, ám a szovjet atombomba bejelentését követő, nagyszabású nyomozás során a dominósor dőlni kezdett.
A titkosszolgálati vizsgálat kezdetén Klaus Fuchs brit tudós, aki az amerikai–brit megállapodás révén ugyancsak a Manhattan-terven dolgozott, még tagadta a kémkedés vádját, ám 1950 januárjában önként vallomást tett.
Kiderült, már 1942 óta tájékoztatta a szovjeteket az urán-235 elektromágneses dúsításával kapcsolatos kutatásokról. A svájci vegyész, Harry Gold nevével fémjelzett kémhálózat legprominensebb tagjának lebukása magával rántotta Goldot, aki révén néhány hónap alatt eljutott az FBI Greenglassig.
Rosenberg azt tanácsolta sógorának, hogy idejében meneküljön Mexikóvároson keresztül Svédországba, majd onnan Csehszlovákiába. Terhes felesége miatt máshogy döntött Greenglass, aki pár nap alatt megtörve feladta sógorát és nővérét is.
Az ügynökök 1950. június 6-án kopogtattak először Rosenbergék lakásának ajtaján, de ekkor még csupán kihallgatásra vitték el Juliust, aki mindent tagadott. Miután azonban Greenglass vádalku fejében feltáró vallomást tett, július 17-én Julius Rosenberget letartóztatták, és a New York-i Sing Sing börtönbe vitték. Néhány héttel később öccse vallomása miatt Ethel is a rács mögött találta magát, holott kezdetben ő nem számított potenciális vádlottnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap