A modern technika segítségével egyre többet mesélnek Európa lápi múmiái
2021. június 9. 15:11 Múlt-kor
Korábban
Az alvó halott
Az egyik leghíresebb és legjobban megőrződött lápi holttest a tollundi férfié. 1950-ben találták meg Dániában, és megint a tőzegkitermelés volt a felelős az előkerüléséért. Először a rendőrséget értesítették, ám ők nem tudták megállapítani a holttest korát, így a régészekhez fordultak.
A férfi hajának a C-14-es vizsgálata arra jutott, hogy Kr. e. 400-300 körül halhatott meg. A mocsári körülmények azonban kiváló állapotban őrizték meg a testét, különösen a fejét, amelyen a frissen kiserkenő szakáll szálai is látszanak.
A tollundi férfi nem sokkal megtalálása után
A halál oka az első vizsgálatok szerint fulladás volt, ám a nyakán lévő kötéllel nem megfojtották, hanem felakasztották. Az akasztás ugyanis nyomot hagyott a tollundi férfi álla alatt és a nyakán, kivéve ott, ahol a csomó elhelyezkedett. Az újabb vizsgálatok rámutattak arra, hogy az akasztás során a nyelv megdagad, és ezt a jelenséget itt is meg lehetett figyelni.
A tollundi férfi esetében lehetőség nyílt az „utolsó vacsora” tartalmának elemzésére is. Az étrendje vadon termő magvakból készült kását tartalmazott, utoljára nagyjából 12-24 órával a halála előtt evett.
Húst legjobb tudomásunk szerint nem fogyasztott ekkor. Az elfogyasztott magvak és a pollenanalízis alapján tavaszi időpontban hunyt el, a radiokarbon kormeghatározás szerint Kr. e. 375-210 között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap