A Lincoln-merénylettől a Titanic megjósolt végzetéig – hét bizarr történelmi véletlen
2020. augusztus 27. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Aki három elnökgyilkosság közelében is ott volt
Nem az előbbi volt az egyetlen, Lincoln-családhoz köthető, különös történelmi véletlen.
A frontról hazaérkező Robert Todd Lincolnnak nem volt kedve azon a végzetes estén színházba menni, így a Fehér Házban maradt. Ott értesült arról, hogy apja ellen merényletet követtek el. Lélekszakadva rohant a halálos ágyhoz.
Néhány héttel apja 1865. áprilisi halála után lemondott az Ulysses S. Grant tábornok, későbbi amerikai elnök hadseregében viselt tisztségéről és összetört édesanyjával együtt Chicagóba költözött.
Később családot alapított és sikeres jogász lett. Eközben a politikában is aktív maradt. 1881-ben James A. Garfield kormányában háborús ügykért felelős miniszterré nevezték ki.
Ugyanezen év július 2-án egy alkalommal Lincoln és az elnökként még csak néhány hónapja tevékenykedő Garfield egy washingtoni pályaudvaron vártak a New Jersey-be tartó vonat indulására, amikor tragédia történt.
Egy elmebeteg ügyvéd, Charles Guiteau – mivel nem kapta meg az általa megpályázott párizsi konzuli tisztséget – hátulról lepuffantotta Garfieldet. Az elnök két hónappal később belehalt sérülése szövődményeibe.
Húsz évvel később, az éppen regnáló elnök, William McKinley invitálására Lincoln 1901. szeptember 6-án a New York állambeli Buffalóban a Pánamerikai Kiállítást tekintette meg.
A politikus éppen az elnökkel való találkozóra tartott, amikor az anarchista Leon Czolgosz a hatalmas tömegben lelőtte McKinleyt. Lincoln saját szemével nem látta az eseményeket, ugyanis a merénylet idején az épületen kívül tartózkodott.
A későbbiek folyamán Lincoln olykor fanyar humorral emlékezett meg saját jelenléte és az amerikai elnökök elleni merényletek kapcsán megfigyelhető különös egybeesésekről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap